P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

c) A szerény és illemtudó szerzetes

seau) azt vitatta, hogy az emberi természet nem romlott, hanem jó s csak a társadalom, kultura tette rosszá. Azért magára kell hagyni és akkor önként fog kialakulni a természetes, boldog ember. Ez a rendszer azonban csúf kudarccal végződött. Aki nem számol az eredeti bűn következményeivel, és rendszeres neveléssel, erős akarattal, önmegtagadással nem hajtja a testet a lélek uralma alá, az állati sorsra juttatja magát. „Ugy látszik, hogy minél inkább hivatkoznak erre a jó emberre, annál gonoszabbá vállik az emberiség," — említi találóan Wolpert.

1) Azt megengedjük, hogy a mai felfogás szerint, a régiek a test sanyargatásában túlzásokba estek. Manap hajmeresztőknek tűnnek fel az oszlopos Simonok s mások önmegtagadásai. De a történelem szerint, az akkori élvhajhászó, elpuhult kornak nagyon is szüksége volt ilyen példára. így találta meg a helyes közép utat. — Nagy adag rosszakarat és a történelem elferdítése kell ahhoz, amikor a protestánsok azt vetik szemünkre, hogy a katholikus aszkézis az életszentséget „elhanyagoltságba és mosdatlanságba" helyezi. Az egyházi lelki1) Wolpert : In der Apostelschule, 190-