P. Kőnig Kelemen: Alverna felé 2. kötet A szerzetes (Vác 1928)

b) Öntudatos szerzetes

a világban sem lehet két úrnak szolgálni, mennyivel kevésbé szolgálhat akkor a világról lemondó szerzetes Istennek és a világnak. Á szerzetesi életnek lényege az állandó felfeléhaladás. Itt megállás, megállapodás nincs. Amit a világ fiai a pénzről mondanak: „Legyen belőle bár sok, vagy kevés, de sohasem elég', — azt mi a szerzetesi tökéletességről valljuk. Ha a szerzetes azt tartaná magáról, hogy elég tökéletes, máris megszűnne tökéletes lenni. Sőt töviben vágná el szerzetesi élete fáját. Jól alkalmazzák a szerzetesi életre a fölfelé gurított golyó hasonlatát. Amint egyszer megszűnik felfelé haladni, zuhan sokszoros gyorsasággal lefelé. Itt vagy szentté leszel, vagy hitvány emberré alacsonyulsz. A kettő között mi a külömbség? A hitvány ember szánandó rövidlátó. Kolostorban lakik ugyan, de lelke kint csatangol a nagy világban. Az ilyennek gondolatvilága olyan, mint az országos vásár. Szavajárása, beszédmódja, mint a gyöngytyúké : folyton lármázik, rikácsol. Üres, csapodár, kapkodó lélek; hirhordó, ujsághajhászó; imából, munkából minél kevesebbetvagysemmitse kíván. A keveset is — amit végeznie kell, csak „muszájból" s nagynehezen végzi. Az igazi szerzetes előtt állandóan szent Pál szava lebeg: „Ha feltámadtok Krisztussal, az ott fenn valókat keressétek. A mérték nála nem a rőf és kupa, hanem az örökértékek. Szivébe nincsen helye a világnak, melyet Krisztusért