P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 13. Széltében a lelkek birodalmában. Nagy egyének csarnoka
mellett végezte Szécsényben az újoncévet, Homonnán és Kassán, a neves Nóvák István, Győri Dénes és Siket Pál (Nagy András volt újoncmestere) lektorok vezetése mellett sajátította el a bölcseletet és hittudományt. Nagy szomjúsággal szívta magába a szerzetesi élet lelkiségét és a szent tudományokat. Fölszentelése után a tartomány számos kolostoraiban és a legkülönbözőbb hivatalokban találjuk. Mindenhez értett, minden munkakörben egész embernek mutatkozott. Altalános tehetség jellemezte. Leghíresebb mégis a szónoklat terén. Léván kezdte a szónoki pályát 1746-ban, aztán _ Nagyváradra került, innen a filozófiára tették Egerbe, lektornak. 1753-ban tábori lelkész. Aztán ismét Léván látjuk, majd guardián a következő kolostorokban: Kaplony, Kecskemét, Rozsnyó, Léva, Galgóc, Vác, Léva; közben Kassán a Szentírás és egyházjog lektora. Szécsénybe 1770-ben kerül. Először újoncmester, 1772-től pedig guardián lesz 3 éven keresztül. Ekkor együtt munkálkodik Szécsényben P. Nagy Andrással. Szécsényből Gyöngyösre megy guardiánnak, innen pedig a tartomány élére állítják a választók, hogy ennek vége felé csodás hősiességgel fejezze be életét a szécsényi kolostorban. Külön szólunk a neves szónokról és a szerzetesi eszmény képviselőjéről. Kósa az Apostol szavaira gondolva: „Verba volant, scripta manent" : „a szavak elröpülnek, de az írott szó megmarad", — nem elégedett meg beszédei elmondásával, hanem amikor csak kis időt tudott magának szakítani, sajtó alá rendezte beszédeit. Ezek alapján mondja ki Daniélik az Ítéletet róla: „Kósa Benedek, Szent Ferenc szerzetbeli híres hitszónok." 09 8) Nevesebb munkái : 1. „Aera minuta, azaz Evangéliumi kis fillér, melyet az maiasztal teljes szeplőtelen Isten Anyának, Máriának tiszteletére . . . kisasszony örvendetes születésnapján Nemes kulcsos királyi szabad Kassa városának kisfalu, azaz kis Máriapócsnak templomában mondott P. F. Kósa Benedek szent Ferencz szorosabb szerzetbeli Üdvözítő Provinciájából kassai érdemtelen szerzetes, az Sz. írás és egyházi törvény méltatlan lektora. 1767." 2. „Juda és Jeruzsálem királya siralmas Sedeciás, az halálos vétekben veszett bűnös ember . . . Böjti beszédsorozat. Kósa Benedek szorosabb szerzetbeli Üdvözítőnk Provinciájából való szegény szerzetes, generális Praedicator, Lector és méltatlan deffinitor. Léván Szt. József templomában 1773." 3. „Regi saeculorum immortali ... a meghalhatatlan és láthatatlan világ királyának önönmagának Istennek mély alázatossággal adatott tisztelet, dicsőség . .. Nagyszombat 1768." 4. „Dux fortium, rex pacificus magnificatus : az erősek fejedelme, a felmagasztaltatott békesség királya : szent István nemes magyar hazánk első koronás apostoli királya dicsőségének leábrázolása . . . 1767." Beszédei hűségesen tükrözik vissza szerzőjük nemes és a lelkek üdvét, megmentését szomjazó lelkét. Sír, imádkozik, kiált és