P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 16. Viharokon keresztül szebb világ felé

Októberben spanyolbetegség, spanyolnátha üt ki és szedi áldozatait. Minden nap 5—6 haldoklót kell a szentségekkel ellátnunk. November 1. Megtörtént, amitől félni lehetett. A belső ellenségek diadalmaskodtak. Az ország vezetői nem látták a veszedelmet. Kicsúszott a szikla, mely tartotta a lávát. Most aztán következik a hömpölygés. Minő világ szakad most ránk, vájjon ki tudná előre ? Katonáink felmondták a további harcot. Pedig mindenki látta, hogy ha még rövid ideig álljuk helyünket, mi leszünk a győztesek. De a belső ellenségek jobban tudták, hogy mikor borítsák fel a helyzetet. Az olaszok nagy körívben elfogták csapatainkat. Akik a fogságot kikerülték, fegyverrel vonultak rendetlenül, fegyelmezetlenül hazafelé. Új jelszavak röpködnek a levegőben. A trikolór helyett piros szekfűt, vagy piros posztót látni a gomblyukban. Különös népgyűlés volt ma a Korona-szálló nagytermében. Az egész országban gyűléseztek a szociáldemokraták. A szécsényi gyűlést is nagy plakátokon előre hirdették. A nagyterem megtelt. Az erkélyen a zsidó-szociáldemokrata vezetők foglaltak helyet. P. Rajnér és P. Timót is elment a gyűlésre, melyet a szabadság neve alatt hirdettek. A két páter az erkélyen foglalt helyet. Nagyot néztek a kiküldött pesti szónokok. Gutfreund helybeli ügyvéd nyitotta meg a gyűlést, melyen a szociáldemokrata szervezetnek kellett megalakulni. Utána két budapesti munkás-kiküldött szónokolt. Csak úgy röpködtek a „burzsuj", „népámító papság" kifejezések. Utóbbi — szerintük — azzal tetőzte be bűneit, mert megszentelte a zászlókat, melyek alatt a katonák a harcterekre mentek. Már mostantól más világ lesz, mert ők felvilágosítják a népet, csak lépjen mindenki a szocáldemokrata szakszervezetbe. — A szónoklatok után P. Rajnér a szabadszólás nevében szót kért. A vezetők hiába tiltakoztak a rendzavarás ellen, a nép addig kiabálta: „halljuk", míg P. Rajnér szóhoz jutott. „Az állomásokon sokszor halljuk, amint a kapus kiabálja: tessék beszállni, indul a vonat, De néha elfelejti megmondani, hogy hova indul a vonat. Az előttem szónokló urak ilyen portások. Lépjenek be, mondották, a szakszervezetbe, fizessenek, — de nem mondják meg a program m jukat." Erre óriási lárma tört ki. „Ügy van", kiáltották lentről, „programmot kérünk". A vezetők látva, hogy a néphangulat ellenük fordul, egyikük a páterhez ugrott és kiabálta: „Ledobom főtisztelendő urat, ha ellenünk mer beszélni". De erre egy tagbaszakadt őrmester lépett oda: „Ne nyúlj a főtisztelendő úrhoz, mert én doblak le téged. Nincs igaza?" Ezalatt a hallgatóság bátrabb része feljött az erkélyre és kettős sorban vette körül a pátereket. Negyedóráig tartott a zűrzavar, mikor felhangzott a kiáltás: „Halljuk P. Rajnért". Erre a páter folytatta beszédét a keresztény felebaráti szeretetről. Beszédét óriási taps követte. A két pesti mesterlegény is megszólalt még egyszer, hogy kiköszörüljék a csorbát, még „a mi Urunk Jézus Krisztus" nevét is belefoglalták beszédjükbe, de nem nagy eredménnyel. Beszédjük végén kimondották a szakszervezet megalakulását. De az előzőleg megállapított tisztviselői kar nevének felolva-