P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 15. Lassú sorvadás
aki ismerte a régi idők nagyjai életét, nem ijedt meg a nehézségektől. Az uniót, a magyar elnevezés szerint a reformot, elfogadta s a mariánus tartományban mint kusztos és székesfehérvári házfőnök íejezte be áldásos életét . . . A szécsényi kolostor munkateljesítményéről is sok dicséreteset mondhatunk. A jozefinizmus után az egyéni buzgóság még sok eredményt ért el. A külső tevékenység a kolostor létszámának megfelelően mindvégig folytatódott; a História Domus évről-évre könyveli el a tényeket. A kolostor továbbra is tiszteletreméltó buzgósággal dolgozott az egész megyében. A vidéki plébániák könyveiben is számtalan példát találunk. Karancsságon, Endrefalun, Bussán, Kékkőn, Varbón és számos más községben végzik szécsényi ferencesek a plébánosok, vagy segédlelkészek teendőit. 1' 4 3) A munkásságot ugyanazzal a részletezéssel vezethetnők, mellyel az előző fejezetben szólottunk. Azzal a különbséggel, hogy az általános szellem lanyhulásával kevesebb ifjú folyamodott a rendbe, következéskép kevesebb páter jutott Szécsénybe, így a nagy körzet lassankint kisebb és kisebbre szorítkozott, míg végre Szécsény és közvetlen vidékére zsugorodott össze. 1782-ben, tehát a jozefinizmus kezdetén, a régi buzgóságnak az idején, a historikus még azt említi, hogy minden páterre esik 4—5000 gyónó. 64 4) 1799-ben mint érdemleges adatot jegyzi fel a krónikavezető : Szécsényben a páterek kiosztottak a húsvéti gyónás ideje alatt 4256 gyónócédulát ; a valóságban pedig a gyónócédulák összegyűjtése alkalmával kitűnt, hogy Szécsényben csak 332 magyar-német és 20 cigányház van és a gyónásra kötelezettek száma 1530, a gyónásra nem kötelezettek 530 ; amiből méltán következtetett az író arra, hogy a vidék nagy számban volt képviselve . . . 6 4°) Mégis csak nagy apadás ez a régi számhoz képest. Természetesen hozzá kellene venni a vidéken segítséget nyújtóknak tevékenységét, mely nincs részletesen feltüntetve. 1800-ban tesz említést a História Domus egyes páterek vidéki szerepléséről, missiós tevékenységéről : Kiss László és Tari Elek páterek Losoncon tartottak missiót s gyóntattak meg 480 hívőt; P. Fidler Tádé Ipolykeszin, Nagyfalun és Nyéken tartott missziót és gyóntatott 303 hívőt... A páterek ezen húsvéti időben kiosztottak 4560 gyónócédulát. 64 6) Ekkor még mindig nagy tekintéllyel dolgoztak. A váci püspöki szék üresedésében, Szerdahelyi Gábor püspökhelyettes az összes szécsényi pátereknek jurisdikciót nyújt a váci egyházmegyére 1800-ban. 1848-ban 4439 gyónócédulát, — „et ultra, sőt többet" — osztottak ki a páterek a húsvéti időszakban. 64 7) Ekkor már természetesen felére apadt a kolostor lakói létszáma... 1845-ben megalakítják Szécsényben „A Boldogságos szűz Mária Tiszta Szíve Társulatát", 1852-ben pedig a fiatal Gyurkó Imre tart missziót ;lviszont a szomszéd községben, Rimóczon, a híres Dank Agáp mariánus páter tart missziót 1861-ben. Azt pedig már fentebb említettük, hogy 1832-ben a kolera járvány idejében több páter önfeláldozóbban működött a vidéken. Összegezve a mondottakat, ha sok szomorú tényt kellett elmon-