P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 13. Széltében a lelkek birodalmában. Nagy egyének csarnoka
Szécsényből indulva, még egyszer végiglátogatta a tartományt. De mikor szept. 8-án Léváról keltezte utolsó körlevelét, aláírása a fáradt ember benyomását kelti. Lélekben ugyan a régi, a nagy, aki a szerzetesi hivatás fenséges kegyelmét tárja testvérei elé, mely hivatás Krisztus Jézussal jegyez el bennünket. Szomorú események kezdik megbolygatni ezt az öntudatos szerzetesi életet. Franciaországból az istentelenség áradata végig csapott Európán. Hatása a kolostorokon is érezhető : a mult évben hat botrány, engedetlenség'fordult elő; újabban hárommal szaporodott ezen szomorú szám... Szívének fájdalmában értesíti az esetekről testvéreit, „melyeket nemcsak megmondani, de melyek felett sokkal inkább sírni kell. Szolgálatom kezdetétől tisztán láttam, hogy milyen örvénybe kerültünk", — írja. Azért még egyszer kéri testvéreit, hogy hivatásukat szeressék, mely őket hősökké, vértanukká avatja: incruenti martyres, candidati Sanctitatis et esse possetis et deberetis ; mert ha nem, siralmas idők fognak rájuk jönni. „Utinam Propheta malus essem, — vajha hamis próféta lennék"... Mikor Kósa e körlevelet diktálja, már beteg. Tudtára is adja testvéreinek betegségét. Ugy látszik sejtette, hogy rá csak szenvedés vár. Testvéreit kéri, hogy a kisebb ügyeket intézzék el az elöljárók, neki csak a fontosakról adjanak őszinte számot: hiszen úgy is jön a vizitátor atya... Levele végén meghatóan búcsúzik testvéreitől, akiknek újból imáiba ajánlja a szent rendet, majd önmagát : „imádkozzanak azért, hogy Isten djcsőségére és lelketek üdvére örömmel, türelemmel viselhessem az Úrtól kapott keresztet..." 60 5) Léváról *§zécsénybe kívánkozott : talán Bede József és Nagy András nagy lelke vonzotta : hiszen hárman lelkileg annyira egyformák. Szécsénybe jött, az újoncházba. De a testvérek hiába halmozták el szeretetük minden jelével, jóságos atyjuk baján nem segíthettek. Betegsége annyira elmérgesedett, hogy szemevilágát is elvesztette a nagy ember. A látnók — megvakult. Lelki szemeivel annál világosabban látta, miként pusztítja el az áradat mindazt, amiért annyi szent ember életét áldozta. Ő is felajánlotta szenvedését engesztelő áldozatul testvéreiért, provinciájáért. Misézni nem tudott, a testvérek áldoztatták meg naponként. A szentáldozásban találta meg minden vigaszát, örömét. Az Ur mondotta : aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne. Az apostollal mindjobbon vágyódott feloszlani és Krisztussal az örökkévalóságban egyesülni. Május 13-án reggel 6 órakor könyörült meg rajta az Ur és vette fel a boldogok közé, akik után annyira vágyódott. A Necrológiumban május 13-án ezeket olvassuk róla : „Kósa Benedek általános lektor, a Mariánus Provincia Vizitátor Generálisa, Generális Commissiárius és ennek a Salvatoriána Provinciának actuális Provinciálisa, nyolc hónapon át tartó súlyos és fájdalmas betegséget viselt, majd több hétre teljesen elvesztette szemevilágát — és mindezen keresztet, szenvedést a legnagyobb
