P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 13. Széltében a lelkek birodalmában. Nagy egyének csarnoka

dicsérni, azaz a dícsémivalót elhagyják és inkább csak külső dolgokról és a fogyatkozásokról számolnak be. így aztán a mélyebben nem néző torzképet kerekíthet ki a naplókból. A szécsényi kolostor XVIII. százada történetének megírásánál a hiányokban kisegítenek bennünket levélbeni feljegyzések és P. Nagy Andrásnak a halottakról írt könyve, az úgynevezett Necrologium. A kiváló András atya úgy vélte, hogy a halottakon már nem fog a dicséret, azért róluk a jót is el lehet mondani. Röviden jellemzi a megboldogultakat. Ezen időszakban a rend megbízta P. Blahó Vince atyát a rendi történet megírásával. Blahó Vince nagy apparátussal fogott munkájához, hogy a régmúlt és közelmúlt idő történetének megírásához összegyűjtse az adatokat. Különböző idős egyéneket, pátereket keresett fel kérdéseivel, a többek között P. Bede Józsefet, aki két ízben tartományfőnök volt és kérte,, hogy az általa ismert nevesebb egyénekről írjon jellemző sorokat. így a Necrológiumból és P. Blahó Vincéhez írott levelekből össze tudjuk állítani a nagy egyének százainak áldozatos, munkás életét. A tartomány főnökei különös gonddal választották ki a stúdiumok számára a nevelésre alkalmas egyéneket, képzett, tudós és egyben szentéletű pátereket. így kerülhetett a stúdiumokból öntudatos, fegyelmezett, szenléletű fiatalság. A szécsényi Necrológiumból egyről emlékezünk csak meg, aki nem Szécsényben, hanem Gyöngyösön működött, P. Rusvay Lőrinc. — P. András Necrológiumában olvassuk róla (hivatalai elsorolása után) : „Ájtatos, alázatos férfiú, mindenki rajongva szerette; hazai nyelven írt „Örök élet napja" c. munkája, valamint a jászok és kunok megtérésének ünnepi évfordulóján tartott ünnepi beszédje által nagy hírnévre tett szert ; Dun Skotusnak ünnepén — akinek tanát éveken át nagy éleselméjűséggel adta elő — a keresztfa tövénél találták meghalva, térdelő helyzetben. Gyöngyösön temették el, a hívek zokogása közben, 1755-ben." "') A rendtartományban így szép lelkiség alakult ki. A rendtagok vágyódtak a lelki és apostoli élet után. Es éppen ezért tudtak oly nagy eredménnyel dolgozni, mert bensőséges lelkiéletet éltek. Á tartományfőnökök hivatalos iratai (melyekből egyet-egyet még alkalmunk lesz hallani) azt árulják el, hogy a hibák mellett — melyekről természetesen nem hallgathattak — erényes élet virágzott s a szebb élet után vágyódóknak szomját kellett kielégíteni. Egész sorát találni a magánleveleknek is, melyekből mély lelkiéletre lehet következtetni. A szécsényi levéltár mutat fel ezen korból származó szép példát. Egy idősebb páter fiatal rokonának lemásolta és elküldötte Szienai Szent Bernardinnak Szienai Boldog Vince feletti „siratását" (Pia deploratio Sancti Bernardini de audita morte B. Vincentii Senensis confessons 20. augusti). Szienai Szent Bernardinnak ezen hosszú, áhítatos siratásának a végén ezeket írja a másoló: „Ezek Krisztusban igazán s tisztán szerették egymást, míg éltek. Azért most is boldogul szeretik az Istent az egekben, egymást is az Istenben. Kedves fiam, mi is kövessük ezeknek nyomdokait, hogy elnyerhessük jutalmunkat. Légy te, ó fiam, az én Szienai Bernardinom s én leszek a