P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)

I. RÉSZ. - 10. P. Bárkányi János Szécsény második megalapítója

mindazt, mi a lelkipásztori élethez elengedhetetlenül szükséges. Akárcsak nagy missziós útra indult volna a messze idegenbe, pogányok közé. De hiszen olyan helyre érkezett, mely még a pogány vidéknél is keményebb volt. A feldúlt, lakatlan Nógrádba jött, az egykor híres Szécsénybe, mely immár nemcsak romokban hever, de amelynek romjait a felgyujtás után 5 esztendőnek vasfoga, időjárása, esője, hava teljesen szétszedte, szétmállasztotta. Minő érzelmek töltötték el a nagy férfiú lelkét, mikor e siralmas látvány szeme elé tárult! Később írt levele, beszámolója sejtetni engedi. Úgy érezhette, mintha az Úr szava szólna hozzá, miként a Prófétához: Tedd, hogy e csontok, e romok életté váljanak ... Munkánkat megkönnyíti Bárkányi hosszú levele. Áldjuk a tartományfőnököt, aki felszólította Bárkányit, hogy töviről-hegyire írja le a szécsényi kolostor elfoglalását. Ha e parancs el nem hangzik, halvány fogalmunk sem lenne az áldozatról, munkateljesítményről. Bárkányi sohase tette volna szóvá. Csak azt sajnáljuk, hogy a magyar nyelv nagy mestere ezen beszámolóját latin nyelven írta, amelyet nem kezelt akkora ügyességgel; ámbár lehetséges, hogy a rendelkezésünkre álló szöveg, beszámoló latinra fordítása Bárkányi magyar levelének. Bárkányi mindenekelőtt leszegezi a tényt, hogy a provincia mennyire szívén hordta a szécsényi kolostor ügyét és akarta visszaállítani annak régi fényét. Aztán a tanítvány, a hálás tanítvány, rój ja le háláját egykori mestere iránt: „Az agyonsanyargatott Provincia vissza akarván állítani a szécsényi kolostor régi fényét, 1688. szept. 1-én elküldötte nagyontiszteiendő Fülöp András atyát, a kiválóan nagyrabecsült s Provincia Atyát (ezen kitüntető jelzőt kapták egyes nagyérdemű egyének, volt tartományfőnökök), az áhítatos embert, az ég gazdag lakói és az emberek előtt közbecsülésnek örvendő egyént, hogy mint elöljáró foglalja el a szécsényi kolostort. De az előrehaladott és tisztes korú egyén az elhagyatott helyen nem találván helyet, hová fejét lehajtsa, Szécsénybe lábát betenni nem tudta, azért a közeledő télre való tekintettel visszatért s a tartományfőnök máshova helyezte." „Én, Fr. Bárkányi János pedig a szent engedelmesség által indíttatva, értem ide ezen romokban heverő, elpusztult vidékre, de sehol egy lélekre sem akadtam. Végre Halász nevű helységben mégis találtam három gunyhót. Végh Andráséban telepedtem le és két hetet töltöttem, a szent mise áldozatot bemutattam, a betegek gondját viseltem és türelemmel vártam Isten kegyelmének áradását és a vállalt munka megkezdését. A vigasztalás Atyja és irgalmasság Istene pedig megvigasztalt minden aggodalmamban és szorongásomban ..." Mily különös látvány: a sokat szenvedett ember keresztülkasul jár romokon, pusztaságokon, erdőkön, völgyeken és embereket keres. Keresi Szécsény lakosait — de senkit se talál: elmenekültek a török és méginkább a pestis elől. Messze földre, a Kékkő és Alsótátra rengetegeibe, a gazdagabbak még tovább. Mocsáry szerint