P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 10. P. Bárkányi János Szécsény második megalapítója
páter korában a neves homonnai kolostor guardiánjának választották,. Itt kemény napokat élt át. Homonna a protestáns felkelő kurucok vonalába esett. Ezek 1672. augusztusában megtámadták a nagyszőllősi kolostort, a testvéreket félholtra verték. Báthory Zsófia könyörült meg rajtuk és gyógyíttatta meg őket. Aztán sorra került a sebesi kolostor, melyet teljesen kifosztottak ; a testvérek Eperjesre menekültek ; de itt is rájuk támadtak, kegyetlenül megkínozták őket s kicsi híjjá, hogy életüket nem vették. Aztán Homonnára került a sor. Bárkányi János, Szokol Paulin vikárius és Agrikola Kristóf (utóbbi ekkor még laikus testvér, később felszentelt áldozópap és a tartomány krónikása) idejében elmenekültek, templomi ruhákkal és élelemmel megrakva a szekereket. Különböző irányba menekültek. Szokol Paulint és Agrikolát a felkelők elfogták, Szokolt protestáns tiszteletes ruhájába öltöztették és hithagyásra akarták bírni ; de Bárkányi vikáriusa helyt állt és nemcsak hitét nem tagadta meg, de még ő szólította fel támadóit, hogy térjenek le téves hitük útjáról és fogadják el az evangélium igazságait. Ezért aztán irgalmatlanul bántak el velük. Mezítelenre vetkőztették és embertelenül ütlegelték, őket. A súlyos vasláncokat viselő áldozatokat Barkóczy Sándor váltotta ki 18 tallérral. Visszakerültek Homonnára, honnan hamarosan újra szökniök kellett, de most orosz rablók kezébe kerültek, akik szintén megverték őket. 48 7) Bárkányinak sikerült elmenekülnie. Közben a rendtartomány a szendrői kolostor élére állította. így a homonnai napoknak utolsó keserveit nem kellett átszenvednie. De Szendrőben sem várta nyugágy. A kurucok Szendrőt is körülvették. A nép az erős kolostorba menekült, hogy életét megmentse. Annál dühösebben rohant a kolostorra az 1500 katonából álló protestáns csapat. De Bárkányi felvette velük a harcot. A kolostor minden oldalán felállította embereit és hősiesen verték vissza a támadásokat. A nép már-már csüggedni kezdett, de Bárkányi lelkesítésére mindvégig kitartott. A sikertelenségre a felkelők fogcsikorgatva hagyták abba az ostromot. Csak a kolostortetőt sikerült nekik felgyújtani. 4* 8) Mielőtt másodszor támadtak rájuk a felkelők, idejében elhagyták a kolostort és a vár pincéjébe menekültek. Itt is éltek, míg Thököly hatalma meg nem tört. Bárkányit az engedelmesség továbbszólította. Az alkotó, tettrekész fiatalembernek szinte szándékosan keresték a legkeményebb helyeket. Először Sztropkón hitszónok, aztán a szegény lévai stációt kellett megalapoznia. A tartomány itt megvette egy nemes ember házát. Bárkányit küldték Lévára, hogy teremtse meg az új kolostor számára a lehetőséget. A kezdet nehézségeit, sok nélkülözést, szegénységet kellett elviselnie. Mikor aztán megbirkózóit a legnagyobb nehézségekkel és annyira-amenynyire megteremtette a további élethez a megfelelő alapot, már mehetett is tovább. A rend Veszprémben is letelepedett. Itt a török háborúban lakatlanná vált a vidék, a kolostor el is pusztult. Sennyey veszprémi püspök újra vissza akarta telepíteni a testvéreket. Azért egyelőre kis telket és egy kis házat vett számukra. 1677-ben a házikó készen állott. Fülöp András, tartományfőnök elfogadta a