P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 9. Második török hódoltság
hogy élet-halál harcról van szó. Ha veszítenek, megdőlt magyarországi uralmuk. Október 9-én aratta Sobiesky a párkányi diadalt. Ezen győzelem után a keresztény seregek, a közeledő télre való tekintettel, beszüntették a harcot. Sobiesky arról gondolkodott, hogy hol szájlásolja el hadseregét és miképpen jut a legrövidebb úton haza. Útja észak íelé vezetett, az Ipolyvölgyön át. Karddal kellett a Thököly uralma alatti vidéken katonaságának az elszállásolást kiverekednie. 48 0) Közben Sobieskyt felkereste Szécsény volt birtokosának, Forgách Ádámnak özvegye, Rechberg Katalin, és arra kérte, hogy hazafelé Szécsénynek vegye útját és füstölje ki a várból a törököket. így is történt. Sobiesky az Ipolyvölgyön át vezette seregét észak felé. Szécsény előtt megállott és csatasorba rendezte seregét. Szécsény visszafoglalása volt a nagy király utolsó magyarországi haditette. Csodáljuk, hogy a különben pontos adatokkal szolgáló Klopp, Szécsény ostromáról nem tesz külön említést. Úgy látszik, hogy a vár elfoglalását is azon kellemetlenségek közé sorozza, melyeket Thököly párthívei szereztek Sobiesky seregének. Ezzel ellentétben hitelt adhatunk annak a német írónak, aki az ostrom részleteit írja le a hely teljes ismeretével. így csak az írhatta le Szécsény visszavételét, aki szemtanútól hallotta annak elmondását. Az író mindenekelőtt kiemeli Szécsény fontosságát : Sobiesky a császárral való levelezés lebonyolítására megfelelő útat és összeköttetést keresett. A forgalom biztosítására legalkalmasabb útnak az összekötő Ipolyvölgyet találták. Ezért kellett az Ipolyvölgyet a törököktől megtisztítani. A törökök azonban a vidékről a várba siető kisebb csapatokkal megnövekedve, erősen felkészültek az ostromra. Nem akarták elveszíteni azt a helyet, melyet annyira megszerettek. Sobiesky először minden oldalról ágyúztatni kezdte a várat. De hamar belátta, hogy ily módon csak húzza a dolgot, de eredményt nem ér el. Azért másnap megrohamoztatta a külső palánkvárövet. A kozák csapat önként vállalkozott a rohamra. Körülvették a külső házsort, s a szent kereszt jele alatt a „strázsapart" felől intézték az első rohamot (ahol jelenleg a zsidó temető fekszik). A török önvédelemből felgyújtotta a házsort. A kozákok egészen a külső kapuig hatoltak s rohammal bevették. A palánk-karó sáncot széthányták. Ütcai kemény tusa kezdődött most, melyben lépésről-lépésre kaszabolták a kétségbeesetten védekező törököket. A török erősen állott ellen, de nagy veszteséggel volt kénytelen a belső várba menekülni. Ezzel el is dőlt a csata, a vár sorsa. A várba húzódó törököknek be kellett látniok, hogy Sobiesky seregével szemben esztelen a további ellenállás. A kemény utcai harcot követő hajnalban a kozákok a győzelem jeléül és a törökök ijesztésére, fehér kereszttel díszített vörös zászlót tűztek a várfalra, miközben minden oldalról megindították az ágyúzást. A törökök békeköveteket küldöttek Sobieskyhez. A király a további vérontást nem óhajtva, szabad elvonulást biztosított a törököknek, ha a várat teljes felszerelésével átadják. Nyolcszáz janicsár és 1300 gyalogos vette útját Buda felé. A győző kezébe esett húsz rézből öntött