P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves Ferences élet Szécsényben 1332- 1932 (Vác 1931)
I. RÉSZ. - 11. A vezérlő Fejedelem Szécsényben
lelő bizonyítványokkal, engedélyekkel, Egerből, Hatvanból és Budáról. Azt gondolhatná az ember, hogy ezzel a testvérek ügye rendben volt, el volt intézve minden, többé nem volt bántódásuk, hogy íme a török-barátság minő kifejező ? Azonban az oltalomlevelek sokasága már azt a gondolatot támaszthatja, hogy alighanem fennakadás volt az engedélyek körül, különben nem kellett volna annyiszor futni új engedélyért, oltalomlevélért. Egyik-másik újabb oltalomlevél azután be is igazolja feltevésünket. 1574-ben, a Buda-várban kelt iratban olvassuk: „A nagyúri koronabirtokban Gyöngyösön lakó papok elém jöttek és panaszképen előadták : A Padisah-nak, kinél a világ oltalmat keres, mostani boldogító kormánya alatt alamizsnából békében élünk. Mi szegények városról-városra, faluról-falura járunk kéregetve kegyes adományokat. Most minket Gyöngyösön és azon helyeken, melyeken kéregettünk, abban megakadályoztak. Sőt „hiú" vallásunk előírása szerint templomunknál lakván, némely mozlimok templomunkban és szobáinkban erőszakosan betörtek, vagyonunkat és amit találtak, elvitték, mi által nekünk nagy kárt okoztak. — Ezen panasz értelmében készült e jelen irat és a panaszosoknak átadatott. Mely szerint senkinek sem szabad azon papok iránt sem templomukban, sem szobáikban, sem városon, sem falun, vagy akárhol, vagyonukból valamit elvenni. A tartományok elöljárói azokat, akik erőszakoskodnak, tiltsák el és akik nem engedelmeskednek, név szerint jelentsék be, hogy érdemelt büntetésüket elvegyék." 32 4) Nagyon-nagy dolognak kellett történnie, ha egyik-másik kegyetlen „basát" elmozdították. Közbe-közbe a szultánok trónusa is ingott, nekik is sok szabadságot kellett adniok és sok „harácsot" (harácsolás!) elnézniök. Épp úgy a basáknak, bégeknek, lefelé az utolsó gyalogos katonáig. A kéz kezet mos elvet gyakorlatilag valósították meg : senki se zavarja a másik köreit, mindenki úgy szerezzen zsákmányt, ahogy tud, csak aztán nagy zavart ne idézzen elő. Természetesen újabb és újabb törvényeket, menedékleveleket állítottak ki, melyek visszamenőleg ugyan nem hegesztettek sebeket, de legalább a jövőre nézve valamelyes biztosítékot látszottak nyújtani. És nemcsak a hódoltság elején volt baj a vagyoni és személyi biztonság körül. 1590-ben két-lófarkas-levélben olvassuk Musztafa basa leiratában : A nagyúri korona-birtokban Gyöngyösön lakó papokkal hiú szokásuk szerinti útjokban némelyek durván bántak. Kendteknek nagyúri korona-birtokok elöljáróinak kötelességük felügyelni, hogy azok senkitől gorombaságot ne szenvedjenek. Kendtek tisztében áll őket mindenképen oltalmazni . . . 3 2°) 1581 és 89-ben is ugyancsak találunk török parancsot arra nézve, hogy a szerzeteseket senki se bántsa, tőlük senki semmit el ne vegyen. 32 6) Sőt 1616-ban oly barbárság történt, melyet egyenesen I. Ahmed szultán elé vittek Belgrádba. Murád szultánnak, 111. Muhamed fiának egymásba szőtt névjegye ad erről számot : „ Intéztetik az egri és hatvani bírákhoz : kiadatott a gyöngyösi szerzeteseknek azon súlyos panaszuk következtében, hogy az egri lovas és gyalogos katonák templomukba nyo*
