Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)

II. Könyv. A salvatorianus rendtartomány

1535 elején itt fáradoztak a lelkek üdvösségének előmozdí­tásán Segesdi István a guardián, Berethalmi András, a begina­apáczák gyóntatója, Brassai Péter igehirdető, Segesdi Lukács ige­hirdető a szomszédos Régen városban, Szegedi Balázs igehirdető, Szentgyörgyi Tamás kántor. Itt tartózkodott még Adonyi Albert miséspap, de beteg volt. Négy növendék, Rimaszombati Bonaven­tura, Dévai Imre, Várallyai Gáspár és Dersi Mihály szintén itt tanult. Segítségükre volt 10 felszenteletlen testvér, köztük egy varga, egy fazekas, egy oláh származású kerékgyártó-kézműves, egy sekrestyés. 1 A Berethalmi, Brassai, Petelei, Segesdi, Segesvári, Sinki vezetéknevek mutatják, hogy sokan voltak közülök szá­szok, mert akkoriban még Felfalu környéke is nagyobbrészt szász volt; de mutatja ez azt is, hogy a szász fiúk szívesen vették fel Szent-Ferencz ruháját. Az 1538—40. években valami nagy baj történt a felfalusi kolostorral, mert egészen összeomlott, úgy hogy ott kellett hagyni. Már ekkor nem lehetett arra számítani, hogy a szomszéd nemes­ség vagy lakosság adományából újra fel tudják építeni s azért 1542-ben nem is rendeltek oda guardiánt, pedig a helység új földesura, Kendy Ferencz, kérte erre a közgyűlést. A közgyűlés azonban azt felelte, hogy ők maguk erejéből az épületeket helyre nem állíthatják s azért csak akkor mennek oda vissza, ha Kendy, vagy valaki más a kolostort felépíti. Kendy — bár igéretét nem teljesítette — 1544-ben megismé­telte kérését. Támogatta azt akkor Betlen Farkas, nagytekintélyű erdélyi úr is. Erre tehát elhatározták, hogy újra visszamennek és kijelölték oda guardiánnak Somogyvári Ferenczet. Kikötötték azonban, hogy Kendy a lutheránusokat onnan űzze el, nehogy a testvéreket félrevezessék; adjon gondviselőt (confratert) az ő védelmükre és az adományok egybegyűjtésére. Mentse fel a gond­viselőt a földes úr minden terhe alól, hogy az csak a kolostor fennmaradásán fáradozzék. Megígérte Kendy, hogy az élelmezésükre ad három hordó bort, 32 köböl búzát, 24 vágómarhát, 6 tehenet, 32 juhot és annyi ökröt, amennyi a helyreállításra szükséges fa, mész és egyéb szükséges dolgok összehordására szükséges. Viszont a testvérek megelégedtek azzal, hogy a kerítéseket 1 Egyháztörténelmi Emlékek. II. 498.

Next

/
Thumbnails
Contents