Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)
IV. könyv. A ladislaita-ferenczrendűek
azon területeket, amelyeken az egyes kolostorok alamizsnát gyűjthettek. Érdekes ebben, hogy az ormosdi konvent részére óriási területeket jelöltek Stájerországban, nevezetesen Pettau környékét, fel egész Marbnrgig, tovább északra Regede és Luttenberg környékét. Magyarországon pedig Alsó- és Felső-Lendva vidékét, csak épen a hozzá legközelebb eső Muraközt nem adták neki. Ennek oka főleg az volt, hogy Muraközt már akkor az alakulóban levő csáktornyai székház tagjainak szánták alamizsnagyűjtő területül. A megalakulás óta ugyanis a krapinai székház úgy felépült és benépesült, hogy konventté emelték és még két helyen megvetették lábukat. 1657. elején viszatértek Kapronczára, most már megelégedvén egyszerű és alacsony templom építésével is. 1658-ban pedig Zrínyi Miklós, a költő, hívta meg őket Csáktornyára. A közgyűlés után, 1659-ben csakugyan elmentek oda és a pálosok tiltakozása daczára le is telepedtek ott, bár egyelőre csak faházba szállásolták el őket. 1 A részletes határozatokat és szabályokat aláírták az új őr, az új kormánysegédek, Megyurecski Timót, a volt őr, Tuk Ignácz zágrábi, Hranilovics Imre ormosdi, Zelenics Ábrahám remetinczi^ Izsák Imre ivanicsi. Alpinus Antal krapinai, Jantalovich Mátyás körösi guardiánok és Gájer György kapronczai előljáró. 2 Tkalcsevics őri szolgálata idején főleg arra törekedett, hogy az őrséget külön kerületté (provincia) emelje, hogy így a ladislaiták alkalmas időben több kolostort átvehessenek s addig is a szerzet egyetemes kormányzásában ők is szóhoz juthassanak. Felkérte tehát a királyt, a Bécsben lakó apostoli nunciust, a zágrábi és belgrádi püspököket, hogy pártolják az ő kérésüket az új kerület (provincia) felállítása iránt. Ezzel meg nem elégedve, 1660. november 14-én kéri Zrínyi Miklóst is, hogy folyamodásukat támogassa, jól tudván, mily nagy tekintélye és befolyása van e nagy keresztény hősnek a kardinálisoknál. 3 E czél elérésére bizonyítványokat kértek egyes szlavóniai városoktól is. így például Körös városa 1661. január 24-én, hogy 1 A ladislaiták levéltára. Lad. Ivanich-Rem. és a zágrábi káptalan levéltára f. 83. no. 40. 2 Ladislaiták levéltára. Lad. I. 3 U. o. Lad. Ormosd. Továbbá zágrábi érseki levéltár. Ep. f. 4. no. 41.