Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)

IV. könyv. A ladislaita-ferenczrendűek

ELSŐ RÉSZ. A ladislaita-ferenczrendűek általános története. Mint fentebb a mariánusok történetében (I. könyv. IV. szakasz) előadtuk, a XVII. század első felében a mariánus-ferenczrendűek közé sok olasz és német, de különösen sok szlavon-tót és szlovák-tót lépett. Ezek azonban a keresztény és különösen a szerzetesi szeretet törvényét oly hiven megtartották, hogy nemzetiségi vitákról vagy a magyarok kiszorításáról szó sem esett közöttük. De 1636-ban külföldről közibük küldöttek egy horvát embert, Taurity Pált provinciálisnak. Ez háromszor megválasztatván, szerfelett nagy tekintélyre tett szert a szerzet egyetemes kormányánál s ezt arra használta fel, hogy a szlavon-tótokat a magyar mariánusoktól elszakítsa. Elhatározta, hogy régi Szlavóniában levő kolostorokban élő ferenczrendűeket új, önálló provinciába gyűjti s mivel a valódi horvátok a bosnyák-horvát, utóbb krajnai provinciából meglehetősen kiszorultak, itt akart olyan kolostorokat szervezni, amelyekben főleg sziavon, majd később horvát nyelven beszéljenek. Neki, mint provinciálisnak, nem volt nehéz a tervhez a drávántúli ferenczrendüek főembereit megnyerni. Ezért Taurity 1654. július elején a magyar mariánusok tudta nélkül Rómában a püspökök és szerzetesek bizottságához kérelmet nyújtott be, hogy a Szlavóniában (akkor még hivatalosan és a közéletben is így nevezték a mai Körös-, Varasd- és Zágrábmegyék területét) levő kolostorokból és a Stájerországban a Dráva mellett fekvő ormosdi kolostorból, hozzávévén még a zágrábi Kláraszüzek kolostorát is, külön új kerület (provincia) vagy legalább is külön őrség (custodia) alakíttassék. Hivatkozott arra, hogy e kolostorok távolesnek Magyarországtól, nagyon ki