Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)
III. könyv. A Stefanita-őrség
generális megengedte a stefanita-csoportnak, hogy e kolostort elfoglalják s az erdélyi őrnek engedelmeskedjenek. 1 Nem jogtalanul járt tehát itt látogatóban 1663-ban Jegenyei Ferencz a stefaniták őre. 2 1670-ben, mint előadtuk, Parcsevics Péter, martianopolisi érsek, e kolostort egészen át akarta adni a stefanitáknak s ők meg is tették annak végleges elnyerésére a szükséges lépéseket. De az engedély sokáig nem jött. Taplóczai István a stefanitákat nem győzvén várni, mint a moldvai apostoli helytartó reménybeli utódja 1674-ben beköltözött a kolostorba. 1676-ban csakugyan kinevezték őt apostoli helytartónak és így továbbra is olt maradt. 1678 május. 23-án a stefaniták közgyűlése kiküldé mellé Rákosi Gábor atyát. De az állandó itt lakás még se sikerült, mert a hitterjesztő-bizottság még 1607-ben a bákai püspök lakóhelyéül jelölte ki a kolostort. A bákai püspökök pedig a XVII. században csupa lengyelek voltak s az ő befolyásuk sokkal nagyobb volt Rómában, mint a szegény stefanitáké. Ennélfogva a stefaniták nem kapták meg a kolostort, hanem beköltözött oda Piluzzi Vid (Vitus) apostoli helytartó. Taplóczai István pedig visszament Csíksomlyóra, (f 1678. szept. 9.) Ettől kezdve a stefaniták csak mint vendégek vagy kisegítők jelenhettek meg a bákai régi ferenczrendű kolostorban. 3 Csiksomlyó. A stefanita őrség bölcseje. Innen indultak ők ki a fehéregyházi, szárhegyi, esztelneki székházak alapítására s a mikházi kolostor átvételére. Az ezen kolostorhoz fűződő kegyeletes emlékek, az itt tartott híres szentbeszédek, a szívig ható istentiszteletek, a lelkesítő körmenetek, a fárasztó, de lélekemelő búcsújárások voltak azok, amelyek a keleti székelységet annyi rettenetes üldözés és szenvedés daczára a katholikus vallásban megtartották. Az őrség meglehetős omladozó állapotban vette át a kolostor épületeit és egyházát a salvatoriánusoktól, de ők azután annyit kéregettek össze, hogy helyreállították. 1647-ben a püs1 Losteiner: Annales. P. II. 26. Auner Károly : A romániai magyar telepek története. 38. 3 Auner i. m. 38. s Auner i. m. 39—42. Losteiner : Annales, P. II. 116.
