Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1924)

III. könyv. A Stefanita-őrség

ben. 1668. június 16-án tehát kinevezte őt a pápa koroni czímzetes püspöknek, a hitterjesztő-bizottság pedig egyúttal Érdél}

7 apostoli helytartójának.

1 Domokos erre Nagyszombatba utazott és ott Szelepcsényi György érsek kezeiből fölvette a püspöki rendet. Egyúttal az érsektől az erdélyi katholikus főuraknak szóló ajánlólevelet szerzett.

2 E nagy megtiszteltetés nagy könnyebbítés is volt a szegény stefanita-ferenczrendűekre, mert ezentúl fölszentelendő növendékeiket nem kellett messze földre, idegen országokba küldeni, vagy oltárkövet, kelyhet másutt szenteltetni. De ugyancsak e megtiszteltetés okozta, hogy Domokos Kázmér lassan-lassan elvált tőlük. Sokszor távol kellett lennie a bérmautakon, egyidőben a gyergyóalfalusi plébániahivatalt is magára vállalta, csakhogy ne legyen a csiksomlyai ferenczrendüek terhére. így azután később csak mint tanácsadó folyt be a provincia vezetésébe. Mint apostoli helytartónak nehéz helyzete volt és sokszor kínos feladatokat kellett neki oldania. 1671-ben például felhívta őt Apaffy fejedelem, hogj^ a lázadás miatt elfogott kassai református pap, Czeglédi István kiszabadítása végett gyűlést tartson és a magyarországi főurakhoz alkalmas közbenjárót küldjön. A gyűlést Domokos megtartotta s azon azt találták, legalkalmasabb ember köztük e czélra Kajoni János, mert ő Nagyszombatban tanult s az ott megforduló magyar urakat ismerte. Kajoni el is ment. Pozsonyban a ferenczrendüek mint régi ismerőst szívesen fogadták, de már a nagyuraknál, nevezetesen Rotthal biztosnál, Szelepcsényi érseknél, Pálffy Tamás kanczellárnál hiába könyörgött.

3 Domokos helyettes őri hivataloskodása idején fontos intézkedések történtek az erdélyi kath. ifjak nevelésére is. A stefaniták, hogy a szent szegénységet pontosabban megtartsák, a mikházi ingatlanokat eladták. De ez eladásokkal kapcsolatosan szüksége merült fel annak, hogy a mikházi iskolák fennmaradásáról gondoskodjanak. A malmokat tehát mégse akarták eladni, hanem az ott levő iskolamester (tanító) megélhetésére fordítani. Kérésükre a hitterjesztő-bizottság 1667. szeptember 17-én megengedte, hogy e malmok megmaradjanak, de 1 U. o. 39. 2 Registrum literarum no. 39. 41. s Registrum literarum. 21.