Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

II. Könyv. A salvatorianus ferenczrendűek tartománya

lyeikben maradtak, az előbbi Perényi János udvarában, az utóbbi Tasnádon. Elhatározták, hogy az ebédlőben épületes könyveket nem csupán az ifjak olvasnak fel, hanem az öregek is sor szerint. Megengedték, hogy a testvérek térdig érő csizmákat viseljenek, de a talpat ne szegeztessék meg. Mivel a csiksomlyai testvérek ott Csikban hiába kértek bort, megengedték nekik, hogy a kis­küküllőmegyei Szénaverős faluban ők gyűjthessenek. A Káta falvakat most a közgyűlés osztotta meg a gyöngyösi és jászbe­rényi testvérek közt akként, hogy Szent-Márton-Káta, Egres­Káta és Cseke-Káta jutott a gyöngyösieknek, a többiek pedig a jászberényieknek. Valami okból előre elhatározták, hogy a jövő közgyűlést ne pünkösd, hanem húsvét után a negyedik vasárnap tartják meg Nagyváradon. Talán azért tették ezt, mert előre kiszámí­tották, hogy 1552-ben Pünkösd napja későre (június 4-re) esik. A két évi időközben egy rettenetes gyilkosság miatt megint óriási csapások érték őket. Már előzőleg, 1551. őszén a törökök megtámadták Csanád várát és e miatt az ott lakó testvéreknek el kellett vonulniok. Fráter György a sereg gyűjtésével másutt volt elfoglalva. 1551. deczember 17-én pedig az olasz erköl­csöket áthozott Ferdinándpárti vezér, Castaldo Iván megölette saját kastélyában Fráter Györgyöt, a szegény salvatoriánusok erőskezű pártfogóját. Fráter György halálának hírére a kolozsvári hitújítók a városból, Török János, Vajdahunyad lutheránus ura a hunyad) kolostorból kiűzték a testvéreket, elvették egyházi felszerelései­ket és lerombolták kolostoraikat. Deák Péter nagybányai tiszt­tartó is mindjárt fellázította a várost. Rárohantak tehát a rosszindulatú nagybányaiak a kolostorra, a testvéreket onnan ki­kergették ós a kolostort lerombolták. 1552. márczius 5-én pedig a szegedi veszedelem miatt Sze­gedet kellett egy időre odahagyniok ós a visszavonuló, megvert magyarokkal menekülniök. 1 Castaldo a kolozsváriakat kényszerítette ugyan, hogy a salvatoriánusokat visszavegyék, de már a nagybányai és csanádi lerombolt kolostorok visszaadását nem tudta kivinni. Vajda­1 Rónay János : Magyar hadi krónika II. 50—56. Egyháztörténelmi Emlékek V. 630. Történelmi Tár 1892. 675. Gyöngyösi levéltár 1552. összeírás.

Next

/
Thumbnails
Contents