Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)
II. Könyv. A salvatorianus ferenczrendűek tartománya
miséspapot a Szilágyságban az oláhok, Irázi Miklós miséspapot (bizonyosan a szöllősi kolostor tagját) valahol Beregben a ruthónek ölték meg. 1 Ily szomorú körülmények közt a salvatoriánusok megint csak Czibak Imre váradi püspök oltalmához folyamodtak, hogy közgyűlésüket megtarthassák. Ekkor a gyulai vár és uradalma szintén Czibak birtokában volt. Most tehát a gyulai kolostorban gyűltek össze 1533. június 1-én pünkösd napján. Megjelentek a rendtartomány biztosa Asszonyfalvi Benedek, a rendtartomány megbízottjával (discretusával) Bákai Gergellyel, a volt őrök ós látogatók ós az egyes őrségek megbízottjai, tizenhárom guardián, továbbá Patai Tamás a király hitszónoka, Atyai Péter a hittudományi előadó, Csáti Demeter a pesti, Szatai Gergely a váradi és Csíki András kolozsvári hitszónokok. Tehát az ötven szavazó atyából már kettő hiányzott. Az egybegyűltek megint Nágócsi Mártont állították a rendtartomány élére s mellé kormánysegódekül, Tárnoki Jánost, Kopácsi Jánost, Szegedi Jánost és felügyelőül Bákai Gergelyt adták. Most előre megválasztották rendtartományi megbízottul és halála esetén a provinciáiisi teendőkre biztosul Buzjáki Miklóst. Jegyzőül Szilái Benedeket rendelték. Esztergomi őr lett Asszonyfalvi Benedek, erdélyi Ivánczi István, jenei Bácsai Máté, nagybányai Tolnai Ferencz, ozorai Szabatkai Péter, sárospataki Cserőgyi István, tótországi Hahóti Albert, szentléleki Tagyoni Lukács és szécsényi Ujfalusi György. E gyűlésen sokat foglalkoztak a rendtartomány lelki vezetése alatt álló s a rend harmadik ágának nevezett begina-apáczák ügyével, mint azt alább látni fogjuk. Megengedték, hogy a szalárdi régi betegszoba mellé három rekeszből álló új betegszoba és egy könyvtár építtessék. Elrendelték, hogy a felvinczi szőlőhegyen a kolozsvári testvérek kérhessenek bort. Hogy a kolozsvári plébánosnak kedvét keressék, a béke kedvóért beleegyeztek abba is, hogy Kolozsvárt a náluk temetkező halottakat előbb a plébánia-egyházba és ott elvégezvén a halotti szertartás egy részét, úgy vigyék az ő egyházukba eltemetós végett. A veszedelmes idők s rablók miatt megengedték a provinciálisnak, hogy kocsin járja be az országot a kolostorok látogatása végett. 1 U. o. 533.
