Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

csonyra, 6-ot pedig böjt első vasárnapjára és elrendelte azt is, hogy ha a ferenezrendűek odavisznek valamit őrölni, alamizsna­ként vám nélkül őröljék meg, mikor a malomnak vize van. 1 Báthory György is megvette a segösdi kolostornak adott ingatlanokat, de Isten szentei iránt mindig tanúsított tisztelettől és szeretettől vezéreltetve, azokat megint csak a segösdi egyház javára fordította és főleg díszes egyházi ruhákat, kereszteket és egyéb felszereléseket készíttetett, hogy az istentisztelet még fényesebb legyen. Ezeket a mohácsi vész után gyakran Babócsa várában tartotta, mint biztos helyen, de végrendeletében gondos­kodott róla, hogy azok a segösdi ferenczrendűeknek jussanak. Nagyon kérte testvéreit is, hogy végrendelete ezen részét ne háborgassák, András nevíi öescse akkoriban tárnokmester 1531­ben meglátogatván őt Babócsa várában magához kórette a ka­pornaki hiteles hely embereit és azok előtt szept. 16-án kijelen­tette, hogy ő mindazon rendelkezésekhez és hagyományokhoz, amelyeket bátyja G-yörgy különösen a segösdi kolostorra nézve tesz, hozzájárul ós azokba beleegyezik. 2 Mikor e beleegyezést adta Báthory András, akkor már meg volt Báthory Györgynek végrendelete, hiszen majdnem minde­nik évben csinált egyet, igy készült a halálra, de 1532-ben január elején a régi végrendeleteket mind hatályon kivül he­lyezve január 4-ón új végrendeletet tett s ez azután hatályba is lépett. Ebben először is úgy rendelkezett, hogy őt a segösdi kolos­torban temessék el. Mindazon ezüsttárgyakat, amelyeket nagyobbrészt úgy is a segösdi kolostor volt ingatlanainak árából készíttetett ós ame­lyeket a bekövetkező nagy veszedelmek miatt biztos helyre vitetni és elhelyeztetni rendelt, a segösdi kolostornak hagyja. A művésziesen készített és bőségesen megaranyozott, de azért nem arany kelyhet, a tányérkával, továbbá a tálczával ós ampol­nákkal együtt szintén a segösdi ferenezrendűek egyházának hagyja. Ezé lett a három, dalmatikákkal felszerelt, kivarrott keresztekkel, drágakövekkel ós gyöngyökkel ékített fekete, veres ós sárga színű miseruha, egy aranyozott, veres vecsernyepalást (kappa), három oltáröltöző (veres, sárga és fehér színű) ós elren­1 U. o. Lad. XXXIII. f. I. nr. 6. 2 U. o. Lad. XXXIII. f. I. nr. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents