Dr. Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig (Budapest 1923)

I. Könyv. A marianus ferenczrendűek tartománya

országi hittudományi iskoláira, hanem az összes ferenezrendű iskolákra képesített előadókat (lector generalis) kinevezni. Taurity ebben a hittudományi iskolában maga is volt előadó, sőt fárad­hatatlan munkakedvét mutatja az, hogy a provinciális teendői mellett 1639-ben inég a nagyszombati terhes guardiánságot is magára vállalta. 1 Megérte azt is, hogy Batthyány Adám a német­újvári kolostor építését megkezdte s Magyaróvárt is megvetették egy kis kolostornak alapját. A három év teljes elteltét be sem várva, Arco Ferencz meglátogatta a mariánusok kolostorait és 1643. ápril 18.-ra össze­hívta a közgyűlést Kismartonba. Itt azután, mivel Taurityt már többé megválasztani nem lehetett, Kirinies Gábort az ormosdi (1639-ben varasdi) guardiánt választották meg. Ez 1643-ban előbb a dunáninneni kolostorokat látogatta meg és a nagy­szombati romladozó templom helyett újnak építését határozta el. Azután Dunántúlra, október közepén pedig Tótországba (Szla­vóniába) ment. Itt vette hirét, hogy I. Rákóczy György háborút indított a király ellen és azért sietve visszatért. 1644. június 15-ón megtartotta az időközi gyűlést Pozsonyban ós mindinkább rossz hirek érkezvén, gondoskodott róla, hogy a nagyszombati Klára-szűzek Kismartonba menjenek. 0 maga is Kismartonban keresett biztos helyet és ott október 26-án meghalt. 2 Kirinies halála ntán a nemzeti biztos úgy intézkedett, hogy a jövő közgyűlésig a szlavóniai (tótországi) kolostorokat az egyik kormánysegéd Jagasich György igazgassa, a szoros értelemben vett Magyarországon pedig a pozsonyi guardián Folnai Bernardin legyen a helyettes provinciális. Alig vette át Folnai a tartomány vezetését ós vitte vissza a nagyszombati Klára-szűzeket kolostorukba, a férfi testvéreket pedig régi állomásukra, 1645-ben Rákóczy megújította a háborút és most már Nagyszombat felé közeledett, sőt azt május 28-án elfoglalta, Pozsonyt pedig hadával hónapokon át fenyegette. A Jászon és Sebesen elkövetett kegyetlenségek hallatára a ferenezrendűeknek menekülniük kellett és igy a nagyszombati apáczákat megint el kellett szállítani (16-ot kivéve) előbb Pozsonyba, onnan pedig Rohonczra, sőt magukat a pozsonyi 1 Kósa: i. m. 257—60. 2 Kósa : i. m. 261. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents