P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

HOGY VAGYUNK, TESTVÉREK, AZ OLTÁRISZENTSÉGGEL? Az eucharisztikus szentév alkalmából nem alaptalan az első kérdés: hogyan is vagyunk, Testvérek, az Oltáriszentséggel? Fontos kérdés, mert egy éven keresztül az Oltáriszentség áll gondolataink és érdeklődésünk előterében s körülötte lelkendezik áhítatra hangolt szívünk. Meg kell végre értenie minden embernek a magyar ugaron, hogy Isten számunkra ebben a kenyérben él, itt kell keresnünk, itt kell imádnunk öt. Az első keresztények nem hittek szemüknek, amikor Jézus mennybement előttük, nem tudták hinni, hogy a csodálatos Názárethi elment közülük, s úgy ünnepelték, csodálták, rajongták az Eucharisztiát, mint a köztük valósággal jelenlevő Krisztust. Még a vacsorához, az eucharisztikus lakomához is úgy ültek, ahogy az utolsó vacsora termében az apostolok ültek, álltak az Űrral. Hitük megállította az idő haladó kerekét: az utolsó vacsora mindig megmaradt a nagycsütörtök-esti, a szenvedés előtti éjtszaka megújításának, az első szentmisét bemutató, apostolait áldoztató Krisztussal. Ez a hit képesítette nagy áldozatokra, a halál megvetésére, a vértanuságra. Ha valaki nem lehetett jelen, vagy a börtönben várta a vértanúhalált, gyolcsba takarták a Kenyeret, s úgy vitték szenvedő társaikhoz az Urat, erősítse, lelkesítse őket, lássák meg az elszántak, hogy köztük az Ür, övék a Krisztus. Valami csodálatos hit élt ezekben az emberekben. Nem is annyira hit, mint az Isten közelség szokatlan megélése, a Krisztus-közelség megtapasztalása, a valóság, a tény térdre késztető ereje: itt az Űr! Az egyén teljesen háttérbe szorul, n