P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

esője a magyar földhöz, és szabadságunk joga a magyar élethez. Ma is kereszteljük a rettentő világégés üszkein járó nemzedéket. A munka ma is az, hogy Krisztushoz emeljük fel a világot s a mai magyart, ó, van munka bőven... Olyan munka ez, melyet minden korban s minden emberben élőiről kell kell kezdeni. A kezdet nehézségei mindig megvannak. Van ma is pogány düh és vadság, mely rejtett berkekben és az éjtszaka csendjében szervezi a maga táborát a kereszt lerombolására, a keresztény hit kiirtására, az istentelenség országának eltüntetésére a föld színéről. Csak a pillanatot várja, melyben a lélek templomába vesse vérengző bandáját, s feldúlja a keresztény kultúra alkotásait, s vörössé égessen mindent: lelket, műveltséget, emberi jogokat! Van ma is pogány lélek. Micsoda távolságban élhet Istentől az a nép, melynek ajkáról többször fakad fel akár tudatosan, akár tudatlanul az Isten-káromlás pokoli lávája, mint száll az imádás és Istentisztelet tömjénillata. Vagy micsoda távolság az, melyről az üres templomok beszélnek, a süket fülek és szívek, melyek számára a hívó harang nem szólal meg. Vagy milyen távolság az, mely nem érzi, hogy Istent bánt és sért éveken keresztül. Érzéktelenség, mely nem érzi, hogy bocsánatot is kell kérnie az Istentől? S aztán itt van minden templomunkban az Isten. A szeretésnek és Istenre való találásnak nekünk szánt útja, melyet örökmécses világít meg, mely az oltár lépcsőjéhez vezet s szemtől-szembe helyezi Istent és a lelket. Itt a kenyér színében élő, lelket erősítő, életet adó, önmagát kínáló Krisztus ... Ah, micsoda távol, milyen távolság ...! S aztán az egyéni élet: a lélek megszentelésének a munkája, a kegyelem hanyagságunkon múló sikertelensége, közéletünk mételyezettsége, családi szentélyeink krisztustalansága...