P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)
rágná oly mértékben, egy évszázad múlva újabb csodálkozásra adhatnánk okot, csak mutatóba lenne még néhány be nem olvasztott emléke a török kitakarodása után betelepített népfajoknak. S ott, ahol a magyar nyelv és műveltség nem bírta asszimiláló erővel, meggyőzte a magyar érzés és a szentistváni birodalomhoz való tartozás tudatával. Amíg mesterségesen fel nem borították nemzetiségeink lelki egyensúlyát, -époly magyar volt hazaszeretetében mindegyik, mint a fajilag, nyelvében is magyar honfiak bármelyike. Ez is asszimiláció, legalább az első foka. Szent István Birodalmában ennél is több: a magyar birodalmi gondolat bizonysága. Ez a birodalmi eszme ezzel is tökéletesen beéri. Ez a nép és magyarság tehát az, amelyben mi az ősi és jellegzetesen magyar értékeket keressük, s amelytől most már tudatosan és politikai célzattal is erősebb magyarosodást várunk. Nevezetesen a néprajzi értelemben is népnek nevezhető mélységekből akarjuk meríteni azokat a jellembeli és kultúrális értékeket, amelyek helyében a felsőbb rétegekben, egész kirívóan a magyar középosztályban jórészt idegen jellemalakító és művelődési tényezők állnak és dolgoznak. Középosztályunk jellemzése során ú. i. rá kell jönnünk, hogy érzésében és hazafiasságában magyar ugyan ez a réteg, de jellemében és kultúrájában számos oly elem uralkodik, amelynek a magyarsággal semmi egyesülése, alakító találkozása nem volt. Mi nem a nyugati kultúrától való elzárkózást akarjuk, hanem a behozott tartalmaknak magyar formában való megjelenését. Ügy, ahogyan az Árpádok és Anjouk idejében sikerült erős magyar jellegünket rányomni minden Nyugatról hozott kultúrértékre. A Mátyás-korabeli gyöngyöspatai templom jut itt eszembe. Remekbe készült gót templom, de oly jellegzetesen magyar, hogy az oszlopokat tartó mitologikus figurák helyébe is magyar arcokat illesztett a tervező, s a templom homlokáról is egy ma-