P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

Szent Margitban nemcsak egy új szentet kap a magyar nemzet, hanem újabb bizonyítékát is a magyarság életigényének. Az a nép, amely szentek után áhítozik s szenttéavatást kér, tanúságát adja magasabbrendű elhivatottságának s az eszmékkel való jegyességének. Eszményekért nem haldokló s letűnő népek lelkesednek, hanem a jövőre hivatottak és vállalkozók. Félre azzal a nem egyszer hallatott megjegyzéssel, amely a magyart nem tartja alkalmasnak a finomabb kegyelmi élet megvalósítására. Az árpádházi szentek cáfolják meg ezt a leghatározottabban. A szentség magyar virágainak a legszebbjei ép abból az időből valók, amikor még a maga eredetiségében vehette a kegyelem ereje munkába a magyar természetet s alakíthatta ki belőle a legnagyobb remeket: a szentet. Margit a nemzet irányító eszméi közé került. Eddig is ott ragyogott mint eszmény és útmutatás. De ha szentté lesz, hatása és szépsége még hódítóbb. A szenttéavatás csalhatatlan s isteni hitelű biztosítéka annak, hogy az avatott egyén a keresztény élet követelményeit a szentség és a hősiesség fokán valósította meg. Boldog Margitunk is ezt a biztosítékot kapja meg Szent Péter utódjától. A nemzet áldozata ma is Boldog Margitnak már azért is szoros köze van a magyarsághoz, mert szerzetesi élete és szentsége a magyar nemzet áldozatának van szánva. A tatárjárás idején tette IV. Béla a fogadalmat, hogy következő gyermekét Istennek szenteli és zárdai életre neveli. Az áldozat Boldog Margit volt. S Margit életében nem jámbor mozzanat csupán ez az áldozatos jelleg, hanem öntudatosan is a hazáért vezekel, szenved s imádkozik. Áldozat a tatárdúlásból feltámadó és külföldi háborúkba keveredett nemzetért, valamint a királyi apa és fia egymás ellen viselt belső harcaiért.