P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

hogy szeretjük őket" (11, 73.). Igaza van Prohászkának: „A szociális kérdés a praxisban, s nem az elméletben, a gyomorkérdés" (11, 39.). Ne beszéljünk a ma emberének sokat a lelki nemesbülés szükségességéről, ne a magasságokat és az eszményeket mutassuk neki, hanem emeljük ki az árokból, teremtsük meg számára az emberhez méltó élet feltételeit, csináljunk belőle először embert, hogy aztán csinálhassunk belőle szentet is. „Feltűnő, hogy a szentek átlag jómódú, nemes és előkelő családokból származnak, s hogy a proletárokból szentek nemigen lesznek. William Booth ezt így fejezte ki: először levest, aztán törvényeket! így tett az irgalmas szamaritánus is a rablók kezei közé esett, kifosztott és halálra sebzett utassal... így kell bánnunk nekünk is a szegény, elgyötört emberiséggel" (11, 312.). Űjabb s modern igazolása annak a teológiai elvnek, hogy a kegyelem a természet rendjére épül. A szent élet a rendezett emberi életre. Ép testre az ép lélek. Ez a munka természeténél fogva egyéni. Nem tömegmunkát, hanem egyéni foglalkozást sürget a keresztény társadalmi reform. Javulni akarunk. A javulás nem a tömeg vágya. Javulni csak az egyén tud. A sok javuló egyes ember jelenthet csak javuló társadalmat. A szociális apostol „embert akar alakítani jobb emberré, züllő embert ránevelni arra, hogy becsülje meg magát s a magára fordított nemes akaraterőben adja meg a megbecsülés bizonyságát" (11, 223.). S itt van szükség arra, hogy a társadalmi apostol a maga lelkében kialakítva hordozza azt az életeszményt, amelynek igézetébe akarja vonni s amelynek magasságába akarja emelni embertársát. Szívet kell adnia cserébe a szerencsétlennek beteges, gyenge, a magasságok járására erőtlen szívéért. Nevelnie kell a vadócot, tisztogatnia a mosdatlant, szeretnie a kitagadottat, magához ölelnie az összerugdosottat, vigasztalnia a könnyezőt, bátorítania a csüggedőt s imára 20* f 307