P. Dr: Dám Ince, O. F. M.: Ferences szemmel (Gyöngyös 1943)

terhe nyomta az emberiség vállát. Borzasztóan élte át az ember, hogy az Istennel nincs rendben az ügye. Mintha neheztelne az Ég az emberre. Ezt a neheztelő, haragvó Istent félte a hatalmas természetben, ennek fenyegetéseitől rettegett az elemi katasztrófákban, ennek büntetésétől félt a betegségben és a halálban. S íme, egyszerre csak idelép a Szentszüz. Nem fél Istentől, hanem szereti. Nem retteg Tőle, hanem Hozzá simul. Lelkében új adatot hoz. A legújabbat és a legnagyobbat: a kegyelmet. Fény a sötétségben! Üj világ tavasza! Az emberiség májusa! Ez a kegyelem aztán annyira Istenhez láncolta, hogy az Űr nem engedte egy pillanatra sem a bűn hatalmába jutni. Minden ember legalább az eredeti bűnben fogantatik s születik, és csak az újjászületés szentségében szabadul meg tőle s lesz az Isten fia. A Szentszűznél ezt sem engedte meg az Űr. Az, aki az Isten Fiának az anyja, egy pillanatig sem lehet a bűn rabja. Maga a Szentség nem lehet bűntől érintett lélek lakója. Az Isten Fia sem lehet bűnben fogant asszonynak gyermeke. Ez, s egyedül ez a magyarázata annak, hogy a kegyelem létében megelőzte Máriát. Isten öröktől fogva szerette s lefoglalta magának. Nem tűrhette, hogy szíve választottját a bűn csak egy pillanatra is megfossza Istentől. Ez az eredeti szépség fejezi ki a maga teljességében a szeplőtelenség és a szüzesség tartalmát s jelzi egyben a Szentszűz páratlan szentségét. Itt is minden a Szentlélekről beszél. A „szentben van a hangsúly. A kegyelem a Szentlélek elve, a kegyelmi élet az ő remeke. Máriát kegyelemmel teljessé ő tette, az Isten ilyen zavartalan szeretetébe ő állította. A mű dicsér. A Szentszűz a Szentlélekre vall! 3. Anyasága a Szentszűz harmadik remeklő vonása. Krisztus Anyja vállalta mindazt, amit a Krisztussal való sorsközösség jelent. Nevezetesen az áldozatokat. Mert az anyaság lényege a szeretet. A szeretetnek pedig az áldozat a mérője. Mária élete épp