P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

őket. Ennek a kövér embernek szemében Assziszi édessége csillogott. Az öregség lejtőjén és egy ilyen élet után még egy rettenetes utat ajánlottak neki. Ismeretlen vidékeken és kegyetlen népek között kellett járnia s ő elfogadta a megbízatást. Mert ő is annak az Atyának volt gyermeke, aki fölemésztette erejét és úgy gondolkozott, hogy még semmit sem tett s újra akarta kezdeni életét. Lyonból indult el 1245 húsvétján két társával, akik közül egyik az úton megbetegedett. Litvánián, Ural hegység között, Turkesztánon, Mandzsúrián keresztül vezető félelmetes úton megérkeznek Karakorumba 1246 július 22-én. A császár nagyszerűen fogadta a követeket. Végre élvezhették a pihenés idejét. Jelen vannak a Kuyuk megkoronázásán — ezeregyéjszakai élmény — aki a nagy barbár birodalomnak élő szívét képezte. A keleti udvar pompája közepette, a világ minden részéről érkező 4000 követ között, az „aranyhorda" árnyékában, az aranyos, ábrándos császári sátorban, ahol arany oszlopok, arany szegek vannak, a két szegény ferences, mint egykor atyjuk a „büszke szultán előtt", királyi méltósággal fejtik ki küldetésüket : — Mi a pápa úr küldöttei vagyunk, aki a kereszténység ura és atyja. Azért küldött bennünket a tatár királyok, fejedelmek és népek közé, hogy a keresztényeknek ezekkel békéje és barátsága legyen. Velünk és levelével felhívja őket, hogy legyenek keresztényekké és fogadják el a mi Urunk Jézus Krisztus hitét, amely nélkül nem üdvözülhetnek. Csodálkozását fejezi ki azokon a mészárlásokon, amelyekkel a keresztényeket, különösen pedig a magyarokat, morvákat, lengyeleket illették... Istent súlyosan megbántották az ilyen tettekkel és kéri a tatárokat, hogy a jövőben hasonló eltévelyedésektől őrizkedjenek. Ez volt az igazság első kiáltása az erőszakkal, a jámborságé az erővel, a keresztény lelkiismeret szaváé a mongol rablókkal szemben. S ezeket az igéket két gazdagság, fegyverek, kiséret nélküli ember vitte, akikben erős hit élt és akik Nyugat magas műveltségének tolmácsolói voltak. A két misszionárius csakhamar elvesztette a császár, „Isten ereje, a mindenség Ura" kegyét. Sok kockázatosság, viszontagság után tértek haza. Azonban a hosszú utazás és a karakorumi öthónapi tartózko-