P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

a tapasztalattal, amely követőinek cselekvésmódjából következik, a könyvek tudományánál is jobban kényszerítette arra, hogy olyan gondolatgazdag bányát létesítsen, amely csak rendszerezésre vár, hogy bölcseletnek mondassék. Ezt a rendszerezést meg is valósították a XIII. század nagy gondolkodói. Munkájuk azonban sem pusztán észbeli jellegű nem volt, sem teljesen egyöntetűnek nem mondható. Valamint a cselekvésben, úgy a gondolkodásban sem félszívű a ferencesség, mert Szent Ferenc nem egyoldalú. Mivel azonban szereltből és akaratiságból született, habár követői különféle irányúak is lehetnek, sohasem tagadja meg létesítő elveit, úgy hogy még a tiszta elméletiség birtokában is a valóság alfájává és ómegájává a szeretetet avatja, az akaratot az értelmiség királynőjének tartja, a jót, a legfőbb Jót pedig, aki bölcseség és boldogság, az élet legfőbb céljává teszi. A „szeretet-akaratiság" kétágúságában az összes ferences áramlatok megegyeznek. Ez a kétnevűség azonnal elárulja a francizkánizmus uralkodó bölcseleti irányát. Megfontolva a reálisnak, a valónak kettős magyarázatát, amely a legrégibb időtől kezdve a gondolat történetében egymással párhuzamosan halad, szó van a plátói és arisztotelészi magyarázatról. A ferencesek természetszerűleg a plátói irányzathoz tartoznak; nem az eredeti, pogány formáját fogadják ugyan el, hanem azt, amely az atyák kidolgozásában ért el a Középkorhoz. A ferencesség mint a neki való törzsbe ojtódott bele az ágostoni platonizmusba, mivel az egyetemesnek szemlélete, a szépségnek szeretete, az ő akaratelvűsége, az isteni után való vágya az ágostoni tanítás megoldásait igényelte. Azonkívül az ágostoni tanításban megtalálta annak a krisztocentrikus teológiának előfeltételeit és annak az Istennel a Megtestesülés által a legnagyobb meghittségben lévő misztikának alapokait, amelyeket hasonlóképpen éppen a franciskánizmus fejlesztett ki tudósaiban és szentjeiben a századrólszázadra történő megszakítatlan áthagyományozásban, mígnem el nem éri a Szeplőtelen Fogantatás tanának hirdetését és a Krisztus királyságáról szóló tiszteletnek elterjedését. Az eszményi rokonság e belső okához az a történelmi érv is csatlakozott, hogy a XIII. század közepéig az Egyház