P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

gadták el a Szentnek reguláját és végrendeletét, nem engedtek meg semmiféle változást, sem pápai engedményeket; másrészt azokét, akiket később konventuálisoknak neveznek, akik összeférhetetlennek tartották a rend történeti fejlődésével a szegénység szigorú megtartását; sőt a két áramlat között egy mérsékelt irány is észrevehető, amely az egység iránti szeretetből kiegyenlíteni igyekezett a két végletet. Nem föladatom, hogy e harcok történetét ecseteljem, csak azt jegyzem meg, hogy a belső széttagoltság nem akadályozza a ferenceseket feladatuk teljesítésében, sem nem kissebbíti jótékony kisugárzásukat. Ha igazi és tulajdonképeni széttagoltság sohasem állott be, ez csak azért történt, mert e világ emberei legtöbbször és csakis gazdasági érdekből, vagy legalább anyagi felsőbbségért küzdenek, míg a franciskánusok a szegénységért tusakodnak. Ez az eszme megmenti őket. A ferences átalakulás és megújulás különféle mozgalmait sohasem fűtötte a kényelemmel való egyenlősítés vágya, hanem mindig a szegénységben való különbözőség és mintegy ennek kitűnése utáni epekedés. Ugyanaz a szó „felemelkedni", amely a szájhősök szótárában meggazdagodást jelent, a ferences szótárban elszegényedést, megalázkodást jelent. Ebből érthető, miként van az, hogy a franciskánusok demokratikus szervezetének iránya, nem anyagi sóvárgásoktól lévén fűtve, elveszti élét, eltűnik annak megosztó ereje — hála a szegénység eszméje hatékonyságának. Ferencesek és a tudomány. A szegénységért vívott küzdelemben két egyenetlenkedő elem szüremkedik be. Az egyik a joakimizmus felszínes, a másik a tudomány mélyreható ereje. A Fiore-i apát hangja elbűvölte azokat a vakbuzgókat, akik most már a spirituális elnevezést vették fel. Prófétai jövendölésként hatott reájuk, amelynek ők a szigorú szegénységből származó életükkel már a betetőzését képviselték. Az a harmadik korszak, amelyet Joákim apát megjövendölt, a lélek és a szüzek kora, a hű ferencesek előtt épp az ő koruknak tetszett, melyet nekik kellett megvalósítaniok. Ezt azzal az utógondolat nélküli elbizakodottsággal erősítgették, amely a rajongó hitű embereknek a sajátsága, midőn a kiválasztottság hiedelmének gyengeségébe esnek.