P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

tép önmagában és ez az énnek, a lustaságnak, a könnyelmű és saját kényelmével törődő érzéki vágynak igazi ciliciuma, olyan nehéz erény, hogy hősi szeretet nélkül nem is érhető el. E pontban Boldog Egyed aranytanácsot ad : „ha jól akarsz működni, vágd le a kezedet és sziveddel működj". A missziós működés semmit sem ér ama szeretet nélkül, amely eltávolítja azt a — nem tudom milyen — szárazságot, fennhéjázást, kicsinyességet, amelyekkel néha ahelyett, hogy vonzana, eltaszít, vagy azt az agyafúrtak emberi célokra használják ki. A ferences, amint legyőzi az értelmi nehézségeket, rokonérzéssel belemerül az ellenséges érvekbe. Amint a szellemi ellenségeket legyőzi, — inkább szereti őket, mint harcol ellenük, — visszavezeti a távoli lelkeket a hitre. Addig szereti őket, ameddig csak a szeretetben elmehet mérték, veszély nélkül : imádsággal és áldozatossággal. Mennél távolabb állnak, annál jobban meghatványozza imáit, amelyek előkészítik tevékenységét és imája különösen akkor társul a tevékenységgel, amikor az vérzik ; annál inkább használja a tevékenységben áldozatosságát. Az ima és az áldozat azonban minden keresztény apostolságnak alapját képezi, bármily formában jelenjék is meg az. Ezzel szemben a ferences apostolságának jellegzetessége a közvetlenség, amely a rokonérzésben, szegénységben, becsületes tevékenységben áll, amely gyors, fáradhatatlan, amely fölemészti magát, mint a láng, mert inkább alkalmazásba veszi szívét, mint kezét és nem vár sem emberi kedveskedéseket, sem titokzatos édességeket, sem kényelmet, sem tiszteletet, sem nyugalmat, de még a szemlélődésből származó édességeket sem, vagy a magánkívüli elragadtatásokat ; Szent Ferencnek volt ugyan bennük része, de a sebhelyekkel fizette meg, amelyek munkásságának véres pecsétjét képezik.