P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk
alium"). Ott van az áthasonulás is, amely az örömmel és haszonnal való belegondolásból származik, melynélfogva megrágja, hányja-veti, elsajátítja a tanult dolgokat, amelyekhez Isten nekünk kedvet ad, amelyek hasonlítanak az étel ízéhez, éppen mert vérünknek vérévé válnak. Ott van továbbá a „mértékletesség": „Ne akard tudni, ami erődet meghaladja", tanácsolja a Szent, ne terjeszkedj tovább, mint ameddig tehetséged felemelkedhetik, nehogy félúton kelljen megállnod. És figyelmeztet, hogy a mértékletesség és szorgalom kárpótol az értelem középszerűségéért, mert annyi sikert hozhat, amennyit valami féktelen tehetség: „Unus durus dummodo ordinäre sciat studium suum, sicut ingegnosus inordinate studens". A tanulmányozással egyesítenünk kell az erkölcsök fegyelmét, az Isten tetszése vágyának helyes szándékát és azt, hogy ezzel küldetést, vallásos, csendes, épületes és szent életet töltsünk be. A tudás és szentség megtermik a bölcseség gyümölcsét, amelynek négy formája van : 1. Saját hibáink beismerése, amely az önmegvetésre vezet. Minél többre megy valaki a tudással, annál jobban megveti önmagát. 2. A szenvedélyek feletti uralom, egészen a félelemig, fájdalomig, reménységig, örömig, vágyakig, félénkségig és gyűlöletig. El kell hagynunk a gyermekkort. A kis gyermekek mint szenvedélyek rabjai, hajhásszák összes szeszélyeiket és amikor sokat sírnak, akkor a felnőttek megkorholják és megintik őket. A bölcs ember ellenben magán tanul, önmagát utasítja rendre és a fájdalom sajgására mondja: Maradj békében, űzd el e gyermekségeket, gyermekes érzelmeket. Jaj az öreg gyermekeknek, az ezeresztendős csecsemőknek 1 3. Uralom a gondolatok felett. A bölcs megfékezi képzelgéseit : csak olyat gondol, amit akar gondolni és nem hagyatkozik ábrándokra. Szükséges ez az uralom, mert a Szentlélek, aki a fegyelemnek lelke, menekül a koholmányoktól, a képzelgésektől, „amelyek értelem nélkül valók". A bölcsnek szeme testén van, a bölcsnek szíve jobbján van.