P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

rítkozik. Saját házaiban lakik és dolgaiban úgy viselkedik, „mint idegen és vándor", vagyis az ideiglenességnek és a földi esetlegességnek azzal az érzékével, amely éppen nem hozza magával az élet megvetését, hanem az életet a maga igazságában tartja meg. Ez a lelki szegénységnek nemleges része a tulajdont illetőleg. Meg kell azonban fontolnunk tevőleges szerepét is, amely már inkább ferences jellegű és amelyet igen nehéz fönntartani az elszakadás tüfokán. A ferences szigorúan kezeli javait, hü szolga módjára, akinek számot kell adnia, de nem törődik a veszteségekkel és nyereségekkel. Dolgozik, de nem azzal a vággyal, hogy meggazdagodjék. Közömbösen szerez, vígan elveszít, mint aki megkönnyebbülve érzi magát valami súlytól. Naponként istenben bizakodva él, biztonságban lévén a holnapról, amely a Gondviselés új adományait hozza meg számára. Folytonosan adva folytonosan birtokol ; termel és ad ; meggyorsítja így a gazdagság körforgását, amely akkor jelent jót, amidőn emberről-emberre, egyik vérből a másikba megy, nem a szerencse szeszélye, hanem az ember szabadakarata folytán, amely azt a küldetést szánja neki, hogy kellemessé tegye a szellemi felsőbbrendű tevékenységet a művelődés szolgálatában. A ferences nem emésztődik összevetésekben és aggodalmaskodásokban, reménységekben és félelemben, hanem számít az élet áramló mozgalmasságának szabályozójára, a Gondviselésre, hogy betölthesse jóhírvivő küldetését, anélkül, hogy megzavarodna, ha pénzügyi fordulat porba sújtaná, ha a szerencse csillaga gazdagsággal látná el. Mindezek nem tudják megváltoztatni sem érzelmeit sem szokásait. Nem lehet eléggé dicsőíteni a szegénységnek ezt a szellemét, amely megszabadít a filléreskedő búskomorságtól, az „enyémnek" féltékenységétől, a „tiednek" irigységétől, az elpuhultságtól, a lustaságtól, a zavaró bonyadalmaktól és élesíti a tehetséget, erősíti a jellemet, frissíti az erőket, egyszerűsíti az életet, amely még a művészetben is szabadító, mert a legegyszerűbb vonalat alkalmazza, amely leginkább megfelel az eszmének, amely a legigazibb. A szegénység romantikus az ábrándozásban és érzelemben, az élet vallási és lovagi elképze-