P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

valójában azokat a dolgokat, amelyeket a magáénak mond, mert úgy élvezi anyagi javait, hogy nem érti szépségüket és becsüket, vagy annyira azoknak a „javak"-nak a szolgálatában él, amelyeknek pedig őt kellene szolgálni ! Az „enyém" nem tágítja ki az „ént", hanem ellenkezőleg, korlátozza. Amikor az ember körülkeríti rétjét, vagy nevét házra, könyvre, munkára írja, határokat szab önmagának. A mesgyét még pár méterrel tovább viheti, de akkor is csak határa lesz és tényleg fogollyá teszi szellemét, amely nyugtalanná, gyanakodóvá, féltékennyé válik. A gazdagság inkább eredménye, mint melengetője a szabadságnak, amint inkább következménye, mint oka az önuralomnak ; az emberek és dolgok feletti uralmat illetőleg pedig az övé ott végződik, ahol az értelemé kezdődik. Mégis mily kevesen vallják ezt az egyszerű igazságot, amelyet mindenki számontarthat, ha visszatér önmagába és megfigyeli azt az erőszakos kilengést, amellyel a birtoklás telhetetlensége megzavarja a lelket. Amint az igazi gazdagság nem a pénzben van, úgy az igazi szegénység sem a kényelem, vagy az élethez szükséges dolgok hiányában áll. A szabadság birodalmában az a milliomos, aki nem szereti azt, ami birtokában van és nem kívánja azt, ami nincs birtokában ; viszont koldus az, aki a tulajdonhoz ragaszkodik és annak növesztésén ábrándozik. A gazdagnak és a szegénynek tényleges gazdasági helyzete keveset számít, hanem a földi, úgynevezett javak iránti belső vonzalom és az azokkal való bánásmód a fontos. Jézus Krisztus volt az, aki a szegénység természetfeletti értékét kinyilvánította, Szent Ferenc pedig felidézte, gyakorolta s új és halhatatlan vígsággal megénekelte. Ennek az erénynek, amely „ezer éven át és még tovább volt megvetett és elhanyagolt", ő költői és lovagi képzelettel az ifjútól megálmodott és becézett arcvonást, a jegyesét juttatja. Szerette a szegénységet, de nem bölcselők módjára : önmaga békéjéért és fölényességéért, hanem szentek módjára, egyedül Krisztus szeretetéért. Viszonzásképpen, mintegy nászajándékként megkapta tőle azt a kiváltságot, hogy a természetet láthassa a maga eredetiségében, megérthesse az életet, mint folytonos csodát, átélhesse azt, mint valami isteni kalandot, amely tele van kockázatosságokkal és meglepetések-