P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

lomáshelyei voltak. Szent Ferenc annak kedvéért mentette meg magát a régi ember rabszolgaságából és érte el a belső sza­badságot a testnek a lélekkel történő tökéletes megegyezésével. Ezt bizonyítja Celanoi Tamás, amidőn Szent Ferencről azt írja: „mialatt lelke a szentség csúcsára törekedett eljutni, teste nem­csak nem fejtett ki ez ellen ellentállást, hanem még inkább tö­rekedett előre jutni". És ez az ember, aki mindenki szolgájává teszi magát, féltékenyen őrzi Isten-fiúság szerinti függetlenségét. Nem engedelmeskedik a városi követeknek, akiket Bernardone küldött és akik hírül hozták neki, hogy jelenjék meg a ható­ság előtt ; nem akarja látni a kiközösített császárt, aki Rivo Tortonál, a szegénység Úrnő első királyi palotájánál haladt át; lelkesíti Szent Klárát a legmerészebb lépésre, amit csak leány tehet, védelmezve hivatása és szabadságához való jogait. Ami­kor az imolai püspök elutasítja prédikációját, először eltávolo­dik, azután visszatér, nem tágít és ilyen apróságok erejével győz. Amikor azt tanácsolják neki, hogy a már előbb létező nagy szerzetesi regulák szerint alakítsa át az övét, ez a leg­alázatosabb szegényke nagy sugalmazott ötletességgel vála­szolja; „Ne beszéljetek nekem egyik reguláról sem, sem Szent Benedekéről, sem Szent Ágostonéról, sem Szent Bernátéról, sem valami életről és módozatról, amely kívül áll azon, ame­lyet az Úr nekem legirgalmasabban megmutatott és engedett". Amikor Szent Domonkos ajánlja neki, hogy egyesítsék a két rendet, Szent Ferenc nem felel, talán mosolyog. Belső életében nincs más tanácsadója, mint csak a pápa vagy annak képvi­selője, Ugolino bíboros. Nem akar bizalmasakat és csak rész­ben bizalmaskodik ő is ; lelkének titka nem az övé, hanem a Királyé. Személyisége annyira eredeti és független, hogy senki sem tudja őt kényszeríteni olyan életformába, amely nem az övé. Nem akar zárdát, elsősorban a szegénység szeretetéből, de azért sem, mert a négy fal börtönt jelentene Krisztus lo­vagja, zászlóvivője és dalosa számára. Nem akar könyvet, leg­inkább egyszerűségből, de azért sem, mert a könyv — leg­alább az olvasás idején — arra kötelez, hogy a szerző fejével gondolkodjunk. Rendjében nem akar tudni méltóságról, különö­sen alázatosságból, de azért sem, mivel minden méltóság szol­gaság. Szereti az erdőket és állatokat, főképpen azért, mert Is-

Next

/
Thumbnails
Contents