P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

évben, halála napján leszáll a tisztítóhelyre, hogy három rendjének és meghittjeinek lelkét onnét kiszabadítsa. Vagy, miként Dante képzelte, eljő a paradicsomból és viaskodik az ördögökkel, hogy haldokló testvéreinek lelkét megmentse. Bár a világ legelterjedtebb szerzetesrendjének volt alapí­tója, soha nem mutatott ünnepélyes magatartást, hanem mindig anyai leereszkedést. Felötlő az a mód is, ahogyan magamagát képzelte: vagy úgy, mint a nagy Király fiainak szegényes anyját, vagy mint a fekete vizi tyúkot, amely olyannyira félti csibéit. A szeretésnek ez a módja, amely az alsóbbrendűekkel szemben alázatos és szegény, amely csak más javára irányul és soha saját örömére, Szent Ferenc különlegessége, amely a legkülönbözőbb embereket vonzza hozzá. így Leó testvér gyengédségét, Rufin Láter finomságát, a tehetséges Fra Masseot, Juniper testvér csintalan naívságát, János fráter együgyüségét, Egyed és Bernát testvérek miszticizmusát, Tancredi Angelo lovagi lelkületét, Fra Pacifico „a versek királya" tru'oadur szellemét és leköti Illés nagy müvekről ábrándozó eszmevilágát. A spirituálisok, talán éppen mert náluk hiányzott, irataikban még a legkülönbözőbb tanítványaival szemben sem fontolták meg a mester szelíd türelmét. Jól ismeri Illés fráter ízlését és mégis generálissá teszi és haláláig maga mellett tartja. A tudo­mányt nem tekinti többnek, mint a kettőzött munka egyik eszközének, de tiszteli a komoly tudósokat, ezért hívja Szent Antalt püspökének. Megveti a születési előjogokat, da amidőn az egyik rendtársa a szamarat vezetve így gondolkodik : „Mind­ezután hisz ő Bernardone Péter fia", fogja magát, kiugrik a nyeregből és azt mondja neki : „Igazad van testvérem, téged illet a lovaglás, nem pedig engem". Ennek a különleges szeretetnek a kivirágzása a három rend, amelyeket azért alapított, hogy nagyon is különböző életkörülmények között élő férfiak és nők tökéletesség utáni vágyát kielégítse és hogy a legelütőbb hivatásoknak is meg­felelhessen. Még tegyük ehhez azt, hogy ez a természetfeletti szeretet Szent Ferenc erejének titka, egész életének magyarázata és a ferences élet mindig megújuló fejlődésének oka. Ezzel az Isten és természetszeretetével, amely természetfeletti indítóokból táp-

Next

/
Thumbnails
Contents