P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

HARMADIK FEJEZET. Szent Ferenc és korunk

tének szeretetéért, amely az Istentől feléje, szegényke felé származó szeretettség érzését tételezi fel, amely őt a gyengédségben felolvasztja. Az imádkozás e módjának sajátsága az önmagáról és saját szükségleteiről, nemcsak földiekről (ami még érthető volna), hanem még a lelkiekről való teljes megfeledkezés is. A szeretet fohásza, kiáltása (Istenem és mindenem), az önmaga semmiségében való beleörvénylés csak azért, hogy jobban felmagasztalja Isten végtelen jóságát, adja Szent Ferenc imájának lényegét. Ha megtérése kezdetén föltette magában, hogy a világ legnagyobb Urát szolgálja és pedig inkább nagylelkűségből, mint becsvágyból, most nem mondja: „Szentté akarok lenni, nagy szent akarok lenni 1" Ilyet még álmában sem gondol! Csak egy a vágyódása, hogy felfogja Isten szeretetét iránta való hálából. Szent Ferenc imájában előnyben részesíti Jézus Krisztus megfeszített emberségét. Az Úrnak tizennyolc évi olyan követése után, amelyhez hasonlót soha nem láthattak, azt a legnagyobb utánzást kérte, amelyet akaratával nem nyerhetett volna el ; a megfeszíttetést. És elnyerte a szent sebhelyeket. Alapítója tagjaiba nyomott eme pecséttel a ferences jámborság mindig mélyebben hatolt a szentpáli felfogásba: Krisztus a feje az egész Egyháznak, minden lélek az ő titokzatos testének tagja, akinek hivatása önmagán bevégezni az Ő szenvedését. Szent Ferenc érzékelhetően megvalósította a megváltásban való ily értelmű részvételt, amelyre az összes emberek hivatalosak és példájával az összes hívőket figyelmeztette arra, hogy minden vágyódásukat egyetlen központ felé irányítsák : Krisztus és pedig a megfeszített Krisztus felé. így a ferences lelkület Krisztus legvégső, teljes követésében foglalható össze ; a franciskánusnak nem kellene másban különböznie a többi kereszténytől, mint csak az Úr életéhez simuló nagyobb ragaszkodásban, úgyannyira, hogy Pisai Bertalan után nem is követésről, hanem hasonlóságról beszélünk. Ha valóságban az eszmény soha sem érhető el, azonban táplálja a lélek berendezkedését a Krisztushoz való hasonlóságra, életének nem egyik vagy másik részében, hanem teljesen ; egy gondolat, egy cselekedet sem függetlenítheti