P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)
MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül
érdekében, P. Portogruarói Bernardin segítséget kért a női szerzetesi kongregációktól is. És azonnal kapott is Tiszteletrem. Lapini Annától, a stigmatinák alapítónőiétől, aki P. Quaratai András tanítványa és Casoriai Lajos munkatársnője volt. A generális kérésére nővértársai közül hatot Albániába, ebbe a régi, de fáradságos ferences misszióba küldött. 1879 júniusában a kis szűzi zászlóalj, amely SS. Costato Bonaventura anyából a főnöknőből és öt nővérből állott, Triesteből Dulcignóba tartott. Dulcignóból Scutariba mentek át, ahol az elkedvetlenítő nehézségek közepette, amelyeket részben a nyelvismeret hiánya, részben az erkölcsök vadsága, a lakosok jelleme, részben a segédeszközök hiánya okozott, sikerült iskolát nyitniok. Ez a vállalkozás azután sikereivel megkoronázta a missziósnők erőlködéseit, mert néhány hónap múlva négyszáz leányt gyűjtött össze, ellátva a szegényeket papírral és könyvekkel. A stigmatinák működése, amelyet parlamenti beszámolóban az olasz kormány is elismert, kiterjedt iskolák, munkahelyek menedékhelyek, árvaházak vezetésére is. Az első missziós működésre felszólított nővéreknek nem volt a saját intézetüktől kapott külön képzettségük a missziós együttműködésre. Innét magyarázhatók a sikertelenségek és az erőpazarlások, amelyekkel foglalkozott IX. Pius, amidőn 1877 vízkeresztjén megparancsolta Neuvillei Chappotin Ilonának, aki már tíz éven keresztül segítette az indiai jezsuita misszionáriusokat, hogy alapítson új, missziós intézményt. A férfiasan értelmes és nemeslelkű nő engedelmeskedett és noviciátust nyitott hazájában, Bretagneban. Ott újra átdolgozva a hit, munka, fájdalom nyomán keletkezett saját tapasztalását, kezdte megvalósítani annak a képzésnek és szerzetesi szervezetnek csodálatos tervét, amely életet és erőt adott a Ferences Mária Misszionárius Nővérek intézményének. Az alapítónő, a szerzetben Szenvedésről nev. Mária anya az Egyháznak erkölcsileg és technikailag a missziók apostolságára alkalmas szervezetet akart adni, vagyis olyan intézmény létesítésére törekedett, amely minden lelki és testi szeretetnyilvánulásra képes, minden munkára, minden hősiességre alkalmas. Ezért alapította olyan benső életre, amely egészen ima és elszakadás, ezért fegyelmezte olyan aprólékosan az útbaigazítás és parancs egy-