P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Egyik nap az Oltáriszentség előtt elájult. A jelenvoltak felemelik és P. Lajos magától visszanyeri érzékeit. Többé senki sem gondol erre. De a fiatal szerzetes e titokzatos válságból úgy kerül ki, mintha újrakeresztelték volna és Krisztus szavaiból : „Legyetek tökéletesek, mint az én mennyei Atyám tökéletes", törvényt alkotva maga számára, a jó életből átmegy a hősies életre. Mi ebben az eszköze? Jobb ferencesség; erre való a szeretet és a szegénység; szegénnyé lenni szeretetből. Megfosztja magát még a regula legkisebb megengedésétől is; megkevesbbíti szobáját, élelmét, álmát, magánál még egy fillért sem tart, inkább kész az úton összeesni. Mégis mindentől megfosztva magát, nem sikerül neki „megfognia Istent". Ekkor arra törekszik, hogy teremtményeiben érhesse el őt. Az a vágy, hogy az emberek minden fájdalmán enyhítsen, egészen megemészti. Minden nyomor láttára a szánalom kezdeményezései lépnek fel elméjében ; hogy azokat megvalósítsa, ajtóról-ajtóra kéreget, érvényesíti összes tőkéit, amelyek az Isten iránti bizodalomban és a jónak olyan akarásában állnak, amely még a lehetetlennel is dacol. Ebből az akarásból kifolyólag emlékezik meg a harmadik rendről; olyannak látja azt, „mint az Egyházban a szeretet műveire alkotott tevékeny laikus hadsereget" ; egy hónap alatt maga köré gyűjt húsz példás személyt, akiket a hivatalokból, az arisztokráciából, az előkelő polgárságból választott ki, hogy rájuk bízza azokat a műveket, amelyeket egyedül nem tudott volna teljesíteni. Megérti, hogy a világot általában meg kell vetni, de nem a világiakat, akiknek üdvözítendő lelkük van, és akiknél itt lent van a gazdagság és a hatalom ; megérti, hogy szeretetből meg kell őket hívni, sőt kényszeríteni kell őket a szeretetre. Harmadikrendi kongregációkat alapít P. Lajos Campánia minden vidékén és azon túl is, amelyeknek tagjaiban találja meg az ő munkatársait és barátait. Lévén a felebaráti szeretetnek költője és hajhászója, azért szünet nélkül cselekszik, úgy, amint a szíve sugalja ; alig van annyija, hogy száz szegényen segítsen, „de ő már arra a másik százra gondolt, akiken nincs segítve". A kegyelemtől megújítva körülnéz és azt találja, hogy beteg rendtársai nagyon el vannak hanyagolva; hamarosan fel-