P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

irodalom fejlődése) ünnepelte Szent Ferencet, „az összes teremtmények szerelmes testvérét, ő a keresztény szocialista", aki körül „röpködnek a galambok; a farkasok kezét nyaldossák és a nép olyan fényes és derűs koszorút font köréje, amely visszatükröződik a szó és rajz művészetében", szembeállítva őt, felekezetieskedő értelmetlenséggel, Szt. Domonkossal és így Dante katolikusan elgondolt kétkerekű kocsiját egy kerékkel megcsonkította. XIII. Leónak kellett jönnie, hogy egyik halhatatlan köriratában visszaadja a két kereket. De Carducci tiszteletére le kell szögeznünk : nála is helyre van állítva a kétkerekű kocsi Szent Bonaventura és Szent Tamás alakjában és utána a szobrászati csoportban, amelyet első értekezése végén bizonyos szónoki ambícióval helyez el. „Aquinoi Szt. Tamás Summajának tetején — mondja — a teológia átkarolja a tudományát : Szent Bonaventura ontológiájának csúcsán a hit összeölelkezik a művészettel és mind a négy, úgy tetszik a magasból beragyogják Középitália keletkező szép katedrálisait és a művészet vékony vonalait, amely még Giottora vár". Ez azonban, akármily szép is, irodalom. A ferences költészetet Carducci 1877-ben sejtette meg Perugiában és Asszisziben. Egy évvel előbb Clitunno forrásai a kőrisfák a hullámzó magas hegy alatt, beszéltek neki az ősi és a római Umbriáról és a pogány boldogságról, amely ellentétben állt a kereszténység szigorúságával ; és valótlan boldogság szeretetéből Carducci klasszikus mértékben káromolta Jézus Krisztust. Egy év múlva azonban Perugiában a ferences láthatár elbűvöli a Sátán volt énekesét azután új ideáljának dalol a maga tiszta és egyetemes jellegében a szeretetről, de úgy, hogy árnyékos antiklerikalizmusa előtt eltitkolta saját keresztény forrásait. Egy apollói pillanat elragadtatásánál mielőtt a kék hegyek és a Subasiohoz menekült volna — hatalmas, bár észrevétlen sugalmazó — a költészet századokat és vidékeket jellemző versére fakad, himnuszt énekelve a munkáról és az emberi testvériességről, a múltról és a jövőről, olyan érzéssel, amely már ferences, habár a hitet mellőzi. Az archilocheusi jambus, amely úgy látszott, hogy már megtör és megsemmisül a szeretetnek rohamától, az utolsó négyes sorokban egész póriasságában újra megjelenik. Ellenben nincs semmi hangzavar a Santa Maria degli Angeli