P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

ják, hogy inkább válik a gyilkos megtérítésére ; a provinciális atya, aki nagy okosságot árulel a gróf nagybácsival való híres beszélgetésben arra nézve, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon : vagyis Cristoforo atya állásfoglalásáért, vagy legalább hírnevéért, úgyszintén ily nagy úrnak a rend iránti barátságáért ; a nagylelkű P. Casati Félix, a járványkórház hőse, aki a gyógyulókhoz olyan csodálatos erejű szavakkal fordul. Mindmegannyi alak, arc, amelynek megrajzolása kifogástalan szabatosságú tanúlmányozást és olyan illetékességet tételez fel a szerzőben, amelyből nyilvánvaló, hogy ismeri a ferences szellemet és annak a XVII. században történő kolostori és felfogásbeli különleges megnyilvánulásait. A XVII. század régi szerzetes rendjei és új kongregációi közül — amelyek pedig szép számban szolgálatára lehettek volna és amelyek közül némelyek a jámborság, szeretet és tudomány művei révén is jeleskedtek — egyedül a kapucinusok szerzetes rendje az, amely jótékonyan munkálkodik a Jegyesek világában. De miért választotta Manzoni éppen a kapucinusokat? Ennek önéletrajzi indítóokai vannak. Az író gyermekkorában Pescarenico templomát és zárdáját látogatta, amely közel volt atyja caleottoi villájához és ez olyan jó emlékkel töltötte el, hogy ennélfogva felnőtt korában sem hiányzott soha a milanói San Fedele plébániai prédikációkról, amikor azt kapucinus tartotta. A szónokot gyakran vendégül látta ebédre, azután minden évben a S. Vittorei kapucinus tanuló kispapokat a lektorokkal, guárdiánnal és provinciálissal együtt Brusuglioba meghívta és ott egész nap az ő vendégei voltak. Rosmini iránti tisztelete, aki a kapucinusok nagy barátja volt, szintén közreműködött abban, hogy a rend iránti rokonszenvét megerősítse. De mégis, hogy igazat adjunk a legújabb kritikusoknak, azt kell mondanunk, hogy Manzoni összes lelki mesterei janzenisták, vagyis a frahciskanizmus ellenlábasai voltak. De Alessandro (Manzoni) nem a Port Royal-féle mintákat tekintette, hanem a szerzetesekről szabadon, szíve szerint alkotja meg fogalmát, a rend arculatát verve ki azokon a történelem nyomdokain — amelyet pedig hűségesen figyelemben akart tartani — mind akiket a néppel szoros összeköttetésben lévőknek látott és ama szájaskodó és dagályos korban fiatalosan tevé-