P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

mint P. Lodoli Károlyt Vico Ker. Jánosnak nagy barátját; faképfaragókat, akik folytatói voltak B. Palermói Incének és a vésésnek olyan kivételes művészét, mint amilyen a velencei Szent Kereszt kolostorában lakó Puccini Izabella, aki folytatva atyjának művészetét, legyőzhetetlenül és elrejtve dolgozott, hogy szerzeményeivel segítsen a monostoron. Megrendeléseket kapott számos velencei nyomdásztól, Itália minden részéből származó szerzetesektől és világiaktól, akik nagyra értékelték technikában és a vonalak mély világosságában kiváló metszeteit, ha nem is invenciójának lángelméjét. A XVIII. század zenéjének a ferencesek a sok kiváló mester között adtak egy nagy ellenpontozót (contrappuntista) és történészt, a bolognai P. Martini Ker. Jánost és egy kiváló zeneművészt és komponistát, P. Valotti-t, aki fellendítette a padovai énekkart (Schola cantarum). Ott abban az időben békét lelt a Szentnek védelme alatt a nagy Tartini, miután ihletettségét a Trillo del Diavoloban fejezte ki. * * * Kolostoraik elfoglalva, könyvtáraik szétrombolva, a szerzetesrendek eltörölve, Szent Ferenc trágár módon kigúnyolva, ugyan mi maradt a ferencességből a XVIII. század végén? Megmaradtak a ferencesek: kevesen, megtizedelve, de inkább ferencesek most, mint azelőtt. Vállatvonva mindarra a fölöslegesre, amitől a forradalom őket megszabadította, újra fürgén nekivágtak a világ útjainak, egyedül eredeti küldetésükre lévén figyelemmel, mint a nagy királynak követei, akiknek elegendő az evangélium és Róma áldása. Szabadok lévén, az egyetlen igazi szabadsággal, amely a szegények szelleme, nekivágtak „az új történelemnek".