P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

oly suttogásban és zajban, hogy ha az orgona sípjai megrepedjenek és a zenészek megszakadjanak is, akkor sem lehet az összhangot is és a dallamot hallani . . . Nézzétek ott szemben a kisasszonyok csoportját, az ifjakat, akik nevetnek, tréfálnak és bókok közt áthaladnak ! nézzétek azt a gyermekhadat, amely a tömegben játszik; ott vannak az anyák, karjaikon gyermekeikkel, akik sírnak és zajongnak; az ebek, amelyek ugatnak és hancúroznak". Azonban e festői képek és környezet-foltok ritkán jelennek meg prédikációiban és mégkevésbbé szerepel nála a természet. Az ő világa a lelkiismeretekben van, nem pedig a dolgokban és tényekben. Szent Lénárdban hiányzik Szent Ferenc érzelmi szárnyalása és Sienai Szent Bernardin életkedve : előtte az élet csatát jelent, amelynek nincs más vigasztalása, mint a Szentlélek kegyelme. Ellenben mély kutatója a lelkiismereteknek ; élesnek és modernnek mutatja magát, „az egész belső ember kicsinyes boncolásában, kezdve a gondolattól", a az emberek átmeneti szemlélésében megfigyeli az összes társadalmi állapotokat, munkásokat, katonákat, kereskedőket, tanulókat, nemeseket, kinyilvánítva gondolatokat és szenvedélyeket, de olyan találóan, mintha olvasna a lelkiismeretekben és nem volna számára más hátra, mint hogy egyenkint megnevezze azokat. Szent Lénárdnak is vannak meggyőző ékesszólásról tanúskodó sorai, amelyek megkapják a lelket, akár midőn bátorítja a bűnösöket a bűnbánatra, akár amiben leírja Krisztus alakját. Mégis a legnagyobb és legkiválóbb korának egyházi szónokai között akkor, amidőn gyóntatóként beszél. Sienai Szent Bernardin, amidőn prédikálnia kellett, elhagyta a gyóntatószéket, talán azért is van meg nála, kora törekvéseinek is megfelelőleg, hogy a bűnöket és bűnösöket, nem mondom, hogy külsőlegesen látta, amely nem helyes vélemény lenne, hanem esztétikusan és különösképpen olyan nevetséges beállításban, amely esztelenséget és nevetségességet mutat. Szent Lénárd látja a lélek bonyodalmas bozótjait, az elhallgatott, megfelezett, fátyolozott bűnöket, a törvény és a szenvedély között létrejött kiegyezéseket és ezért folyton hangoztatja a jó gyónás szükségességét, ezért hoz fel elrettentő apáca és és egyéb jámbor személyekről példákat, akik elkárhoztak egyet-