P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

„amaz üldöztetések miatt, amelyeket övéitől kellett elszenvednie a sötétség századában". A ferencesek erejének bebizonyítására felhozza számukat: az alapítás után kilenc évre megállapítható, ötezren voltak ők egyik assisi generális káptalanon. „Ma, habár a protestánsok nagyon sok monostoruk felett átvették az uralmat, még van 7000 férfikolostoruk különféle nevezet alatt és 900 női zárdájuk. Utolsó káptalanjaikon számuk 115.000 férfi és 29.000 nő". Ez a számbeli felsorakoztatás reánk, utódokra nézve hasznos, de nem jóakaratú arra a korra és műre nézve, amelyben napvilágot lát: mivel intelmet rejt magában a kormányok részére, akik majd csakugyan megemlékeznek róla. Éppen amikor az Enciklopédia a kiadás során volt, támadt nagylelkű ellenfele a ferences teologus és hitvédő Hayer Hubertben, aki Sorét ügyvéd és más katolikus írók közreműködésével 1757-ben egy Cahiers (füzet) sorozatot kezdeményezett és évenként tizenöt számot, Religion vengée ou Réfutation des auteurs impies par une société de gens de lettres*) címmel meg is jelentetett. A ferences újságíró írásaiban a korabeli istentelenséget „a hitetlen nemzet bálványára" Baylere vezette vissza. És igaza volt. Azonban az élénk Cahiers-ek 1762-ben megszűntek, míg az Encyclopédie tovább folytatódott. Nem lehetett megakadályozni. Minél jobban ereszkedünk a század második felére, annál nehezebb lesz a hitnek tudományos és irodalmi védelme, amely félénknek mutatkozik az új ellenség fegyverével, a nevetségessé tétellel szemben, amely a véres üldözésnél is kegyetlenebb. És ami még rosszabb, a tudós, álbölcseleti nevetségessé tétel bár nem érinti oly durván a személyeket, mint a középkori vastag kacagás, de kikezdi az intézményeket. Megsebzi a hitcikkelyeket, letöri az erényt, szétmorzsolja a szentek iránti kegyeletet, vakbuzgóknak vagy betegeknek nevezve azokat. A hitnek tudományos megvédése a képzettség szárnya alá menekül. A ferences kultura és ragyogása. Itália, lezárva a XVII. század vallásos időközét, a romanticizmust megelőző érzékenységgel és szándékosan laikus szellemmel újra felveszi a humanista kultura művelését. A feren1) Tudós emberektől megvédett vallás, vagy az istentelen szerzők cáfolata.