P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

második kiadásban, mivel P. Fonseca, habár egy részről elhagyta Wadding ajánlóleveleit, továbbá az olvasóhoz szóló levelet és a bevezetést, másrészről évről-évre egymásután kiadta P. Melissano Antal pótlékait. A megfelelő helyeken beillesztette magának Waddingnak hátrahagyott feljegyzéseit (Additiones), úgyszintén a magáét és munkatársaiét is, továbbá közölt néhány, eddig még ki nem adott pápai bullát és egyéb okmányt és szerencsés gondolattal az első kötet elején elhelyezte a Harold Ferenc tollából kikerült Wadding életét, mint a múzeumokban szokás az alapító mellszobrát. P. Fonseca nem elégedett meg azzal, hogy csak a már ismeretes dolgokat újra közölje, hanem azt akarta, hogy az Annaleseket ott kell folytatni, ahol Wadding abbanhagyta. Csakugyan tartalomjegyzékes kötet után ez a tizenhetedik kötet, amely a nagy irlandi és folytatói munkássága között való felosztást jelzi, folytatta a tizennyolcadik kötet kiadását, amely 1740-ben jelent meg az 1541—1553 évekről. Kevéssel utána a konventuális Sbaraglia Jácint a Bullarium franciscanum-oi jelenttette meg III. Honoriustól VIII. Bonifácig, Wadding Lukácsnak a rend íróiról kiadott történetét pedig teljessé tette a nagyszerű Supplementum et castigatio ad Scriptores trium Ordinum S. Franciscivel és ezt új, eddig ki nem adott sorozatban folytatta Scriptores trium Ordinum Sancti Francisci ( 1650-től 1750-ig). Laterai Annibali Flaminio, a termékeny és csípős, tudományos és munkás író, akit amennyire becsültek, annyira is gyűlöltek, kiadta Sbaraglia Bullariumához a Supplementumot, folytatni is akarta, ez azonban nem sikerült neki. A ferences történelemhez való hozzájárulást jelent Greiderer Germania franciscana-\a, Papini Miklós Etruria franciscana-]a, amelyet Azzoguidi régi szövegeinek kiadásából, Affö Irén számos tanulmányából és okmányaiból rótt össze. Affö különben megírta a többi között Illés testvér, valamint Parmai János életét és érdekes értekezést készített Cantici volgari di S. Francesco d'Assisi (Szent Ferenc népies énekei) címen, amelyben azt magyarázza, hogy „Szent Ferencnek nem volt képzett költészete és az ő neve alatt forgó énekek nem az Övéi". Ezen értekezés inkább ugyan második részében igaz, mint az elsőben, de azért felháborította az öszszes romantikusokat. A ferences eszme népszerűsítésére szol-