P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

ferences szelleme, vagy ferencesek mellett él, vagy saját érdekében megérti, amit a ferencesek javasolnak neki, akkor műve világossá lesz és megelevenedik. Murillo Bertalan István Giotto után Szent Ferenc legnagyobb dicsőítője, aki még Giottonál is jobban érti a természetfölöttit. Ezt azonban azért sajátíthatta el, mivel ő maga is terciárius volt. Első műveit a sevillai kapucinusok számára alkotta; velük együtt élt, a rendház könyvtárában állította fel az állványokat és a festékkeverő táblát, a szakácsról, András testvérről készített képei számára mintát és általában gyermekkorától haláláig a ferences jámborság hatotta át. A sok ferences mozzanat között, amit lefestett, legjelentősebb az a kép, amelyen a Megfeszített Szent Ferencet átkarolja. Ez a legmélyebb ferences léleknek magyarázata. A Poverello másik nagy „szócsöve" Rubens volt, aki az antwerpeni rekol" lektusok részére megfestette Szent Ferenc utolsó áldozását, a kölniek számára a szent sebhelyeket, a gentieknek az imádkozó Szűzanyát és Szent Ferencet. Különben az ő tolmácsolása fájdalmas és bűnbánó színezetű — ez áll mind róla, mind a nála kevésbbé nagyokról, akik ferences tárgyú képeket festettek. Az is megállapítható, hogy az ősi ferencesség idillikus egyszerűsége a meggyötört XVII. századtól nagyon távol esett, mint ahogy a görbületes templomok és szeszélyesen tekervényes márványoltárok, avagy a kicsinyesen kidolgozott fafaragású oltár és a berakásos, meg hullámos kórusok is távol álltak a XIII. század egyenes templomhajóitól, az első ferences templomok cicomázatlan és könnyed vonásaitól, amelyekben az egyszerűség olyan természetes volt. A dagályos XVII. század jobban fel tudja fogni Szent Ferencet a szigor vagy dicsőség végletében (angyalok és szentek dicsősége az Örökkévaló előtt), mint San Damiano, Rivotorto, Porciunkula mindennapos szegénységében ; talán azért, mivel a XVII. század a rinascimentótól valami nem egészséges örökséget kapott, amelyet nem sikerült megemésztenie. Javítják ugyan, fegyelmezik és maga is gyötrődve virraszt, de már anynyira megromlott, hogy bár megszerezheti a bűnbánat tisztaságát, de az ártatlanságét nem; a középkori hitnek naiv kifejezése nem e századnak gondolata. Azért szereti látni Szent Ferencet, mint valami nagy Bűnbánót. A Szeplőtelennek tiszte-