P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

ferences szelleme, vagy ferencesek mellett él, vagy saját érde­kében megérti, amit a ferencesek javasolnak neki, akkor műve világossá lesz és megelevenedik. Murillo Bertalan István Giotto után Szent Ferenc legnagyobb dicsőítője, aki még Giottonál is jobban érti a természetfölöttit. Ezt azonban azért sajátíthatta el, mivel ő maga is terciárius volt. Első műveit a sevillai kapuci­nusok számára alkotta; velük együtt élt, a rendház könyvtárá­ban állította fel az állványokat és a festékkeverő táblát, a sza­kácsról, András testvérről készített képei számára mintát és ál­talában gyermekkorától haláláig a ferences jámborság hatotta át. A sok ferences mozzanat között, amit lefestett, legjelentő­sebb az a kép, amelyen a Megfeszített Szent Ferencet átkarolja. Ez a legmélyebb ferences léleknek magyarázata. A Poverello másik nagy „szócsöve" Rubens volt, aki az antwerpeni rekol" lektusok részére megfestette Szent Ferenc utolsó áldozását, a kölniek számára a szent sebhelyeket, a gentieknek az imád­kozó Szűzanyát és Szent Ferencet. Különben az ő tolmácso­lása fájdalmas és bűnbánó színezetű — ez áll mind róla, mind a nála kevésbbé nagyokról, akik ferences tárgyú képeket fes­tettek. Az is megállapítható, hogy az ősi ferencesség idillikus egyszerűsége a meggyötört XVII. századtól nagyon távol esett, mint ahogy a görbületes templomok és szeszélyesen tekervé­nyes márványoltárok, avagy a kicsinyesen kidolgozott fafara­gású oltár és a berakásos, meg hullámos kórusok is távol áll­tak a XIII. század egyenes templomhajóitól, az első ferences templomok cicomázatlan és könnyed vonásaitól, amelyekben az egyszerűség olyan természetes volt. A dagályos XVII. század jobban fel tudja fogni Szent Fe­rencet a szigor vagy dicsőség végletében (angyalok és szentek dicsősége az Örökkévaló előtt), mint San Damiano, Rivotorto, Porciunkula mindennapos szegénységében ; talán azért, mivel a XVII. század a rinascimentótól valami nem egészséges örök­séget kapott, amelyet nem sikerült megemésztenie. Javítják ugyan, fegyelmezik és maga is gyötrődve virraszt, de már any­nyira megromlott, hogy bár megszerezheti a bűnbánat tisztasá­gát, de az ártatlanságét nem; a középkori hitnek naiv kifeje­zése nem e századnak gondolata. Azért szereti látni Szent Fe­rencet, mint valami nagy Bűnbánót. A Szeplőtelennek tiszte-

Next

/
Thumbnails
Contents