P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

éven keresztül segítségére volt IV. Fülöpnek. A gyenge király négy hónappal ő utána halt meg, mintha lelke számára hiányzott volna a szükséges lelki segítség. Az őszinte buzgóság és nem valami kötelezettség, vitte rá Savojai Máriát és Katalint, I. Károly Emánuel (1580—1630) leányait, hogy mint terciáriusok bűnbánó életet folytassanak az udvarban is. A szerzetes terciáriusok kongregációi tovább haladnak a terjeszkedésben, különösen kitűnt az itáliai kongregáció, amely a XVII. században tizenhárom tartományt, több mint kétszáz zárdát és körülbelül 2000 szerzetest foglalt magában, akik között sokan szentéletüek, tehetséges teológusok és szónokok voltak. Az egyszerű és tudatlan erényesség, amelyet Szent Ferenc annyira szeretett, a XVII. században is virágzott a szónok, diplomata és tudós ferencesek erényei mellett. Ebben különösen Cupertinoi Szent József tündökölt, aki bár nem tudott írni, de valami bámulatos módon szólt Istenről és elragadtatása napirenden volt. Ott van Boldog Corleonei Richárd, aki rendetlen és erőszakos ifjúságáért harmincötéven keresztül vezekelt penitenciában. Ugyancsak rámutathatunk Boldog Galantini Ipolyra, erre a csodálatos terciárius iparosra, aki Firenzében a Szent Ferenc keresztény tanításáról nevezett Kongregáció apostola volt. Művészet és ferencesség a XVII. században. A művészet is azt mondja, hogy a XVII. század szerette Szent Ferencet, mert sok olyan alkotása van, amely őt ábrázolja. E tekintetben azonban az előző század irányát folytatja, mert inkább spanyolosan szerette a Szentet, mint itáliai módon, vagyis a túlzó szigorúság vonásaiban, amely az itáliaiaknak sohasem tetszett. Gondoljunk Greco, Zurbaran, Feti, Caravaggio, Spagnoletto, Morazzone, Rembrandt Szent Ferencére. Ezek mindnyájan bizonyos aszketizmus nyomasztó hatása alatt vannak, amely nem akar tudni az ég szépségéről, az ének kellemességéről, hanem csak koponyárol, keresztről, vezeklőövről és barlangokról. E komor festők csak árnyékban látták a Naphimnus költőjét. Képeik után ítélve kevésbbé látszanak komornak Guercino és Domenichino. Ha azonban a festőnek van