P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

FERENC, AZ EMBER. Pietro Bernardone Francescoja emberi jellemében megérzi korának ellentéteit; de csak azért érzi meg, mivel minden szent személyiség erőt érez magában arra, hogy ez ellentéteket kiegyenlítse, megbékéltesse, utat jelezzen az új erőknek. Az idő, amelyben ő él, a hűbériség és városállamok, a középkori imperializmus és a fejlődő nemzetek, a latin és a népnyelv, az aszkétizmus és a romlottság ideje volt. Ez ad neki egyházias érzést és egyéni szilajságra való hajlamot, lovagi ábrándozást és alkotó erőt, lemondási vágyat és életszeretetet. Atyjától nyeri a körültekintést, a tevékenységet, a kereskedői hajlamot; édesanyjától örökli az érzelmességet, a nagylelkűséget, a lovagi kalandvágyat. Ez a polgáriasságra és arisztokráciára visszavezethető vérbeli adottság képesíti őt arra, hogy minden társadalmi osztály igényének meg tudjon felelni. Kiválóan nagy és alázatos tehetsége alkalmassá teszi arra, hogy behatoljon minden lélekbe és titkukat megfigyelje. Természeténél fogva termékeny ellentéteket egyesít magában : a szemlélődök kezdeményező erejét és az alkotók szívósságát, a büszkék biztonságérzetét és az alázatosak alávetettségét, a fölfelé haladás lelkesültségét és annak szükségét, hogy szeressen és szeretve legyen, a dicsőség ittasultságát és a megadás utáni szomjúságot. Hajlamos szeretetre, de nem érzéki szerelemre. Mint Assziszi látképén, a köves hegyek durvaságán a színek bizonyos bája ömlik el, amely képes búskomorságba ringatni a szemlélőt, éppígy az ifjú Ferenc belső világában bizonyos férfias erélyen kívül, amely nem tűri az ernyesztő kedveskedéseket, érzelemtelítettség és érzelemkiválóság tűnik