P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

ELSŐ FEJEZET. Szent Ferenc és kora

FERENC, AZ EMBER. Pietro Bernardone Francescoja emberi jellemében meg­érzi korának ellentéteit; de csak azért érzi meg, mivel minden szent személyiség erőt érez magában arra, hogy ez ellentéteket kiegyenlítse, megbékéltesse, utat jelezzen az új erőknek. Az idő, amelyben ő él, a hűbériség és városállamok, a középkori imperializmus és a fejlődő nemzetek, a latin és a népnyelv, az aszkétizmus és a romlottság ideje volt. Ez ad neki egyházias érzést és egyéni szilajságra való hajlamot, lo­vagi ábrándozást és alkotó erőt, lemondási vágyat és élet­szeretetet. Atyjától nyeri a körültekintést, a tevékenységet, a keres­kedői hajlamot; édesanyjától örökli az érzelmességet, a nagy­lelkűséget, a lovagi kalandvágyat. Ez a polgáriasságra és arisztokráciára visszavezethető vér­beli adottság képesíti őt arra, hogy minden társadalmi osztály igényének meg tudjon felelni. Kiválóan nagy és alázatos tehetsége alkalmassá teszi arra, hogy behatoljon minden lélekbe és titkukat megfigyelje. Ter­mészeténél fogva termékeny ellentéteket egyesít magában : a szemlélődök kezdeményező erejét és az alkotók szívósságát, a büszkék biztonságérzetét és az alázatosak alávetettségét, a fölfelé haladás lelkesültségét és annak szükségét, hogy szeres­sen és szeretve legyen, a dicsőség ittasultságát és a megadás utáni szomjúságot. Hajlamos szeretetre, de nem érzéki szere­lemre. Mint Assziszi látképén, a köves hegyek durvaságán a színek bizonyos bája ömlik el, amely képes búskomorságba ringatni a szemlélőt, éppígy az ifjú Ferenc belső világában bi­zonyos férfias erélyen kívül, amely nem tűri az ernyesztő ked­veskedéseket, érzelemtelítettség és érzelemkiválóság tűnik

Next

/
Thumbnails
Contents