P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

neki, amelyet későbben a harcias leány a csatákban hordozott. Egy más legenda elbeszéli a két Szentnek találkozását Mou­linsban (nem lehetetlen, mivel majdnem egykorúak voltak), kö­zös barátnőjük, Bourbon hercegnőnél. A történelem még többet mond : két ferences nevezetes szerepet töltött be a felszabadítónő küldetésében ; ezek : Raphanel János püspök, VII. Károly ne­jének, Anjou Mária királynénak káplánja és gyóntatója, ugyan­csak anyjának, Aragoniai Jolandának is, aki Chinonban meg­vizsgálta, Istentől küldöttnek ismerte el és megkönnyítette szá­mára a királlyal történő találkozást ; a másik Rikárd hitszónok, aki 1428-ban visszatérve a Szentföldről, Johanna vállalkozását pártfogolta, hazafias érzést keltett a lakosságban, különösen Chalons és Troyes egyházmegyéiben és Troyes átadása után, a leányt elkísérte hadi vállalkozásaiban. Tőle tanulta meg ez a harcias szűz Jézus Szentséges Nevének szeretetét is ; a szent címert azután Bernardin-féle alakban lefestette zászlajára és ez csatakiáltása, győzelmi jelszava és haláltusájának suttogása volt. Habár a XV. század terciáriusai közé biztonsággal nem számíthatjuk Kolumbus Kristófot, mert a történelmi kritika nem ismeri el a róla szóló szép legendát, de az bizonyos, hogy a nagy hajós Bacon irataiból és Lullus hagyományából merítette az első ösztönzést útjaira, a rabidai Szűz Mária kolostor guar­diánjában első védőjét, a valladolidi kolostorban pedig szegény­ségének és békéjének utols^menedékét találta meg. A szerzetes harmadik rend e században határozott arcu­latot ölt magára. A XV. század elején legalább négy kongre­gáció ünnepélyes pápai jóváhagyást nyert arra nézve, hogy káptalanban egyesülhessenek, generális főnököt választhassa­nak, külön szabályokat vagy regulát szerkeszthessenek — IV. Miklós regulája alapján — és hogy külön ruhát viselhessenek. Az első Hollandiában volt jóváhagyva 1401-ben ; második utána Belgiumban 1413-ban, azután Spanyolországban 1442-ben, végre Itáliában, amelyet V. Miklós hagyott jóvá 1447-ben. Az új szerzetnek alapítói és talán törvényhozói is bizo­nyos értelemben (annyira, hogy X. Leó 1521-ben és XI. Pius 1927-ben nem adtak nekik bullás regulát) a világi harmadren­dúek voltak, akik — aemulantes charismata meliora — a ren­det szerzetesi rangra emelték.

Next

/
Thumbnails
Contents