P. Gemello Á. O. F. M.: Franciskanizmus (Budapest 1933)

MÁSODIK FEJEZET. Szent Ferenc eszmei öröksége századokon keresztül

Azalatt, a Naphimnus ideje óta, a spirituálisok és általában a ferencesek a néppel való szorosabb érintkezés során folytatják a latin szekvenciának népénekké (lauda) való átalakítását, amely mind nyelv tekintetében, mind dallam szerint jobban megfelel az új lelkiségnek. A szent ének gyakran a szerelmi dal menetéhez igazodik és a népének, amely a szekvenciának gyermeke, a ballada mellé sorakozik. Ez a fejlődés azonban nem mindig megszentségtelenítést jelent, sőt párhuzamosan halad egy másik, mélyebb fejlődéssel, amely a nő és szerelem fogalmával következik be és amelyből előáll a nagyon fontos irodalmi tünet, az „új stilus" (stil novo). A Guinizelli-féle „AI cor gentil ripara sempre amore" daltól a Vita nova „Öltre la spera che piú tarda gira" c. utolsó szonettjéig, az új stílus az ő értelmi és misztikus idegzetét tekintve bonaventurai jelleget mutat. Kivétel csak Guido Cavalcanti, aki Avampace felé hajlik.

1) A teremtmény, amely lépcsőül szolgál a Teremtőhöz, a szépség, amely az örök Jóság megnyilatkozása, az angyalias nő, aki már többé nem a romlás eszköze, hanem az üdvösségé ; az érzéki szeretettől való lépcsőzetes felfelé haladás egészen az értelmi szeretetig, végre pedig a tisztán szellemi vagy természetfölötti szeretetig, amelyet nyíltan vall Dante a Vita novában\ az elragadtatásig menő eszményi egyesülés jegyesével Istenben, amelyhez lemondáson és halálon keresztül jut el — tulajdonképpen Itinerarium, amelyet azonban nem egy csendes kolostorban levő novicius él át, hanem a szilaj és jóstehetségű költő, az ifjú évek forgatagában, a gazdasága és értéke miatt hatalmaskodó XIII. századbeli Flórenc közepében. Guinizelli Guido (megh. 1276 körül) az első, aki olasz nyelven nagyobb mérvű költői tevékenységet fejtett ki. Cavalcanti Guido (megh. 1300) folytatója. Az eladdigi idegen provençal! hatás alól felszabadították az itáliai költészetet és lírájukban, bár sokat bölcselkednek, mégis könnyebb, és közvetlenebb hangot ütnek meg. Cavalcani bölcseleti törekvéseiben a nyugati arab Avemaceps (Avampace) követője. Dante ezt az új lírát úgy üdvözölte, mint „új stílust" (scuola del dolce stil novo). Az új stílnak ő maga is követője a Vifa noua-ban (Uj élet), amely önéletrajzszerű regény. „Az Uj élet — mondja Babits M. — az első lirai regény a világirodalomban, az első igazán modern regény, melynek tárgya kizárólag a belső élet, minden árnyalati finomságával és zenei rezdülésével." Ebben mondja el Dante Beatricére vonatkozó szerelmét, ennek halálát. V. ö. Babits Mihály: A Pokol fordításának bevezetését. Budapest, 1912, 17.