A ferences világi rend (Budapest 1947)
Ötödik rész. A Rend terjedésének akadályai és azok leküzdése
szik a fejszét, amikor fölveszik a harcot az érzékiség, a gőg s a bírvágy ellen. Ezért hangoztatta a társadalmi megújhodás Pápája: XIII. Leó, közel negyedszázadon keresztül a Harmadik Rend terjedésének szükségességét. Nem lesz talán szükségtelen, ha itt idézzük néhány fontos megnyilatkozását: „Teljes a meggyőződésem, hogy korunk főbb társadalmi bajaira hatékonyabb eszköz, amely a kor bajait kiszorítaná s az Evangélium egyszerűségére tanítaná, mint a Harmadik Rend, nincsen." 2 „Amikor társadalmi megújhodásról beszélek, akkor elsősorban szándékom Szent Ferenc Harmadik Rendjére gondolni!" 3 „Ily sok és nagy veszély között sokat remélünk az eredeti egyszerűségébe visszaállított ferences intézményektől. Ha ugyanis ezek fölvirágoznának, a hit, áhítat s erkölcsi tisztesség is új virágzásnak indulna." 4 „A Harmadik Rend terjedéséből nagy és üdvös haszon háramlanék a társadalomra ... A társadalom ismét a Terefntője által mutatott helyes útra térne, ha a nép sietne a Harmadik, vagy Bűnbánó Rendbe belépni." 5 „Semmi sem kedvesebb nekünk, mint ennek a szent hadseregnek, a Harmadik Rendnek legszélesebb körű elterjesztése. Ez a rend ugyanis, szent vezérével, Ferenccel az élén, nagy orvosságként áll századunk bajaival szemben s a világnak a legtöbb jót ígéri az állami és magánéletben egyaránt." 6 „Az összes előnyök közt, amelyet ettől a Rendtől várhatunk, van egy, amely a legfontosabb az összes többi közt. Ez a szervezet ugyanis a Szabadság, Testvériség, Egyenlőség igazi iskolája. Mert nem azon az úton jár, amelyet e szavakon a szabadkőművesek értettek, hanem ezeket a szavakat Jézus Krisztus szerint értelmezik, aki éppen ebben a három szóban tette gazdagabbá az emberiséget s Szent Ferenc az ő szellemét valósította meg a Harmadik Rend által." 7 „Különleges gonddal és éberséggel őrködünk a Harmadik Rend felett... mert igen alkalmas eszköznek tartjuk a titkos társaságok terjedésének megakadályozására." 8 „Mikor valaki terciáriussá lesz, egyszersmind igazi kereszténnyé is lesz ... Lassankint a Harmadik Rend által terjed majd el a társadalom megújító ereje." 9